Imádok főzni és sütni, főleg, ha van hozzá kedvem, ha újat akarok
kipróbálni, kikísérletezni, alkotni olyat, amiben én is és mások is örömüket
lelik vagy egyszerűen csak nagyon gyors elismerésre vágyom. Esetleg egyszerűen
csak ízlik valami, amit kóstolok és azt igyekszem reprodukálni, amúgy anci
módra.
Sajnos nem mindig vagyok 100%-ig topon ezen a téren... SEM J Néha azért,
mert szétszórt figyelmetlenségből elszőkézem a dolgot, esetleg a kapkodás is
közrejátszik, de olyan alkalom is akad, amikor a sokadik próbálkozásra sem lesz
pont olyan a cucc, amilyet megálmodtam előzőleg.
Így jártam akkor is, midőn Kri söndörgetős „sörhöz-kifli”
receptjét próbálgattam a tökélyre fejleszteni.
Első körben a tésztából kihagytam a nem elhanyagolható fontosságú
zsiradékot (ez természetesen csak utólag derült ki, fogyasztás közben…),
ennélfogva sütés után a kiflik gyakorlatilag tapló szárazságúak, tömörek és
ehetetlenek lettek.
Már csak hab volt a tortán (hogy a képzavart beteljesítsem), hogy
ehetetlenségüket fokozandó, külalakjukat tekintve a söndörgetés sem igazán
sikerült teljesen, hisz az utolsó kifli felgöngyölése UTÁN kezdtem el azon
agyalni, hogy talán a cikkek vastagabb végétől kellett volna inkább a vékonyabb
felé indulni, hogy a kifliknek VALÓBAN kifli alakjuk legyen, ne úgy nézzenek
ki, mint egy egyujjas kesztyű ujj nélkül sütés után…
Egy időre elment a kedvem a kifli gyártásától, ám pár nappal
később a szomszéd nénim is meglepett minket pár friss, meleg, illatos, saját
készítésű kiflicskével. Ismét erőre kaptam hát és újra nekiestem a lisztes
zacskónak. Nehogy már kifogjon rajtam az a kifli!
Második próbálkozásra ugyan a zsiradék is megvolt, a felgöngyölés
is szuper lett, ellenben oly szinten sikerült ehetetlenné sóznom a tésztát,
hogy a kisülésük után, aki elfogyasztott akár egyetlen darabot is belőle (volt
akkora HŐS!), az délutánra a Dunát, a Tiszát és a kisebb-nagyobb mellékfolyókat
is kiitta utána… VISZONT! Mivel a sütőm csak duzzogva dolgozik, így mire színe
is lett a dolognak, addigra épp azzal a pár perccel sütöttem túl, hogy még ne
kozmáljanak totál oda, viszont a fogtörős-ropogtatós állagot magas szinten
kiviteleztem.
Drága Bencuskám a délutáni szunya után, mikor látta, mit sütöttem,
elég nagy vehemenciával vetette bele magát a kifli-evésbe. Némileg
szabadkoztam, hogy hát ez nem lett sajnos olyan finom, mint a szomszéd nénié,
ám ő végig sem hallgatta magyarázkodásomat, hatalmasat harapott a süteménybe.
Szemei kicsit fennakadtak, jojóztak egy pillanatig, majd torkát megköszörülve
csak annyit mondott, igyekezve közben odább forgatni szájában a kegyetlenül sós
és tégla kemény süteményt:
„Te anya! Hát… hát finom ez!” J Hiába: az
én fiam. Anci meg csak egy van és kész...
Drága Zsuzsim!
VálaszTörlésez frenetikus! Bencus pedig már most kinyilvánította lovagias természetét! :D
Kri mesélhetne az első gyümölcstortámról, amikoris elfelejtettem kivajazni a formát. Ketten négy késsel pilickáztuk ki a tésztát!
Viszont a Kri-féle söndörgetőst én is előadtam a hétvégén, tesóm felhívott és megkérdezte: ez ugye fornettis, mert ilyet nem lehet sütni :D
Most kicsit elégedett is vagyok, meg sárgulok is. Remélem, a harmadik nekifutásra nekem sem lesz blogbejegyzéses a söndörgetős. Max. ha a receptet is meg akarom osztani (mint Fornetti utánzatot ;) ).
Törlés