2018. december 3., hétfő

Főzőcske, de ügyesen – Avagy hogyan toljuk túl a borsot, esetleg a borsőrlőt…




A család megszavazta, hogy a vasárnapi ebéd lasagne legyen. A szavazásban nem volt szavazati jogom. Említett étellel bajom nincs, maximum a kivitelezését vélem némileg pepecsnek. Ám, mint említettem, beleszólásom sem volt és drága életem habospitéje feltette az i-re a pontot azzal a beszólásával, amire amúgy is ugrani szoktam: „Jól van, akkor majd megcsinálom én…!” (Hozzá mártír arc, sértődött homlok, szemsarokból kukucska, hogy vajon működik-e… Működött…). Botrányos nagy sóhajtozások közepette mondtam, hogy főzök én a családnak lasagne-t. Inkább én, minthogy apa szentségelését hallgassuk az elkészültéig. Mert drágám szeret főzni, csak hát a köret a főzés mellé mindig a szentek leszedése. Hol ezért, hol azért.

Viszont eldöntöttem, ha már…. akkor az legyen olyan, mint a nagykönyvben! Apa elügetett dolgokat intézni, ezért hamar előkaptam egy sárgarépát, némi zellert és villámgyorsan lereszeltem őket. Valamint kinyitottam egy üveg száraz vörösbort (meg is kóstoltam, hisz csak olyannal főzünk, amit meg is innánk. Ezt meg alig bírtam abbahagyni, ám virágos vasárnap reggel már csak nem borozunk…) Úgy ítéltem meg, a bor minősége kifogástalan, ezért elégedetten nyugtáztam, hogy majdan az is mehet a raguba.

Szalonnát aprítottam, sírtam egy sort a hagyma feltrancsírozása után, közben, majd mikor már pirult a szalonna, hagyma,  répa, no meg a zeller is, beleküldtem a fazékba a nem tiltakozó darált húst is. Kicsit sütögettem, párolgattam, majd nyakon öntöttem a vörösborral. Forraltam pár percig, majd hozzátettem a paradicsom szószt is. Ekkor döntöttem el, hogy nagyon finom ebédünk lesz.

Fogtam a sót és nem sajnáltam a ragura szórni. Majd fűszereztem még oregánóval, bazsalikommal és megúsztattam benne 2 babérlevelet is, biztos, ami zicher. Majd kezembe vettem a puccos, elemmel működtethető bors őrlőnket és a ragu fölé helyeztem. Megnyomtam a tetejét lévő gombot, szépen potyogtak az őrölt szemek az ételbe, angyali mosolyt csalva orcámra. Aztán 1 másodperc után valami más is pottyant. Nagyobb volt, mint a darált bors, egész nyilvánvaló… Először nem is értettem. A gombot elengedtem, egy ideje feleslegesen is nyomtam, hisz már hangot sem adott, nem őrölt. Belenéztem a szerkezetbe. Egy lyuk ásított felém, meg némi kósza egész bors, mint megannyi csodálkozóra nyitott  fekete szempár.

A ragu rotyogott, én fortyogtam. A borsőrlő meg megadta magát a jelek szerint. Nem vagyok nagy műszaki zseni, de láttam, hogy valami hiányzik a szerkezetből. Mondjuk a bele. Vadul turkálni kezdtem a paradicsomos masszában a fakanállal, hogy kihalásszam a beleesett alkatrészt. Ezzel a lendülettel kevertem mind mélyebbre az alkatrész kísérőjeként belehullott egész borsokat a főztömbe. Mire erre ráébredtem, az alkatrész MÉG nem volt meg, a borsok MÁR nem úsztak a tetején…

Szentségeltem egy kört (és magamban bocsánatot kértem apától, amiért azt mertem állítani, hogy én legalább nem anyázok főzés közben. Hát… de…). Mikor huszadszorra köpött szemen a forró, fortyogó szósz, ráébredtem, hogy le kéne húznom a tűzről és úgy kotorásznom benne. Mindenképpen hatékonyabb lennék és talán még maradna látásom, meg ujjlenyomatom is a későbbiekre…

Szóval félrehúztam a lábast és masszívan keresgéltem 1. Az alkatrészt, 2. A borsokat. Utóbbiból rengeteg úszott benne. Előbbi meglett, azt viszont egyszerűbb volt kihalásznom.

Úgy 20 perc szentek leszedése közbeni horgászat után elégedetten pakoltam vissza a tűzre a ragut. Persze később, mikor már a tésztára kenegettem is találtam pár egész borsot, de elvétve. Egész jó munkát végeztem.

Mikor életem miértje hazajött, meséltem neki, hogy volt némi kis malőr a borsőrlő és köztem. Most fasírtban vagyunk (hogy stílusos legyek). Némi erőtlen basszusozás után akkurátusan leült, szerszámokat maga elé helyezte, majd pillanatok alatt halottá nyilvánította a konyhai eszközt, miután atomjaira szedte. Mutatta, hol törött le a belsejéből egy darab műanyag, ezért tudott fejest ugrani a fazékba, s így öngyilkosságot követni el.

Ellenben…  A letörött kis műanyag darab nem lett meg, viszont mindenkinek megvan az összes foga, ami kifejezetten jó hír. Nagyon jót ebédeltünk, bár a gyerekek még most sem értik, miért szóltunk rájuk két falat között százszor, hogy jól rágják meg az ételt!

A fél tepsi tészta megmaradt. A hétfői ebédem is ez volt és csak két egész borsra haraptam rá…………. Ezek után kér valaki egy kis lasagne-t???