A trükkös tükrös ajtó

Beköltözésünk után készült az előszobánkba egy nagyon praktikus és küllemére is egészen csinos gardrób szekrény. Olyan padlótól-plafonig, faltól-falig érő beépített csoda, mely viszonylag sok ruhát, cipőt, ágyneműt, porszívót, felmosó vödröt és nem utolsó sorban a cirkót is el tudja nyelni hatalmas bendőjében.

Mivel asztalos mesterrel csináltattuk méretre, ezért volt némi beleszólásunk az elrendezésbe és a dizájnba is. Utóbbival sok dolgunk nem akadt, mindössze a szín megválasztása és a fogantyúk kiválasztása. Ezen kívül jómagam csak annyihoz ragaszkodtam, hogy legyen rajta egy olyan ajtó, mely egész alakos tükörként funkcionál.

Kérésem meghallgattatott és megadatott J

Azóta már körvonalazódott bennem, hogy nem egészen biztos, hogy így kellett volna…

Néhány évig gond nélkül funkcionált a szekrény, ám egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a tükrös ajtó nem úgy illeszkedik, mint korábban. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Apa igyekezett megbütykölni, némi szentségelés és csavarozás után gyógyultnak nyilvánította a beteget.

Pár hét után az illeszkedés megint nem volt tökéletes. Tudtam, hogy magam ellen fordítom a sorsot, de nem volt más választásom, megint felhívtam rá apa figyelmét, vessen egy pillantást az említett ajtóra. A hatás nem maradt el, újabb nyomdafestéket nem tűrő szavak mormolása után életem párja közölte, hogy bizonyos csavarok hiányoznak bizonyos részekből. Miután alaposan meggyanúsított azok eltüntetésével, én állhatatosan kitartottam a mellett a verzió mellett, hogy az állítólagos csavarok vagy sosem nem is voltak a helyükre csavarintva, illetve fogtam még a macskára, a gyerekekre és az ufókra egyaránt eltűnésüket. Lelkiismeretem kristály tiszta, sosem reggeliztem csavart és ezután sincs kilátásba helyezve ilyen jövőkép…

Lényeg a lényeg, a szekrényajtó egyre inkább lógott, már becsukni sem volt egyszerű, eme művelethez már legalább kettő kéz szükségeltetett, mely megemelte és a helyére tolta.

Édesem szabadkozott, hogy ilyen puccos zsanérhoz való csavarunk márpedig odahaza nincsen, beszerzése pedig majdan megtörténik. Vállat rándítva belenyugodtam.

Egészen addig, míg egy szép délutánon a szekrényt kinyitván az ajtó gyakorlatilag a kezemben maradt… volna, ha a tükör miatt nem nyomna uszkve barátok közt is 30 kilócskát. Egyszóval a zsanérok megunták a csavar nélküli működést, az ajtó pedig szépen katapultált a helyéről, kisebb frászt hozva rám. Azt sem tudtam hirtelen, hová és mihez kapjak.

A másodperc töredéke alatt döntöttem el, hogy a tükör egyben fog maradni, bármily váratlanul is okádta rám a szekrény az ajtaját, mint egy hatalmas guillotine-t. Egy óriási JAJJ után úgy markoltam a tükrös részt, mintha az életem múlna rajta, természetesen ezzel a lendülettel meg is rándítva úgy a vállamat, mint mindkét csuklómat… Utólag belegondolva nem is mondok nagyot, hisz ha nem vagyok ennyire résen és Csáknoriszosan fürge, tán még kupán is vághatott volna az említett trükkös-tükrös rész a böhöm súlyával maga alá gyűrve anciságomat.

Az első sokk után magamhoz térve igyekeztem a gyerekeimet biztonságba helyezni. Mivel az ajtó még mindig a kezemben volt, öröklétig rabságra ítélten hát kénytelen voltam nyomatékosítva ordítani, hogy mindenki maradjon ott, ahol van! Csodával határos módon megszeppenve figyelték a háttérből ténykedésemet. Ám a szekrény nem adta könnyen meg magát.

Utólag a jelenet, mint egy némafilm kockái peregnek szemeim előtt (természetesen az ide való zongora aláfestéssel egyetemben), ahogy szuszogva, nyöszörögve, kínomban saját magamon vinnyogva röhögve küzdök, mint pingvin a jegenyefán.

A szekrény felső két zsanérja úgy lógott elengedve az ajtót, mint két csüggedt kéz, miután nem sikerült megmenteni a hegymászót. Ám a harmadik, alsó zsanér büszkén és állhatatosan kapaszkodott az ajtóba, hogy a zsanérok babérja megillette volna.

Mivel a dög nehéz ajtót fogni és közben szerelni egyszerűen képtelenség volt, ám a zsanér még mindig ádázul ragaszkodott, ezért szép óvatosan elkezdtem feszegetni, hátha meglágyítom a szívét… Eltörni nem volt szándékomban, mert ez a puccos kütyü nem lehetett két fillér, meg amúgy is hallottam apa legújabb szóösszetételű cikornyás káromkodásait, az általam okozott károkat konstatálva…

Helyzetem nem volt könnyű, ellenben mindinkább nehéz. Izzadtam, mint hazug a templomban és igyekeztem megoldani ezt a gordiuszi csomót. Egyik lábfejemre ráfektettem a mázsás tükrös ajtót, két kezemmel kapaszkodtam belé, mint majom a liánba és kisebb táncmozdulatokkal próbáltam a harmadik zsanértól is megszabadulni…

Pihegtem kettőt, mivel a dance nem ment könnyen. Stratégiát váltottam, gondoltam, leteszem az ajtót és zsanérostul próbálom menteni a menthetőt. De rá kellett jönnöm, bárhogyan is próbálom, az ajtót nem lehet károkozás nélkül letenni, mert a föld kb. 10 cm-re volt még, a zsanér eltörött volna. Ezt felmérve még jobban izzadtam és kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Még nem volt 4 óra sem, apa ki tudja, mikor jön haza, 6-ig biztosan itt kell szobroznom, szorongatnom ezt a dögöt, mikor nekem már most pisilnem kell és zsibbad mindkét megrándított karom…! Már láttam magam, amint farkaskutyák falnak fel… na jó, ez Bridget Jones, mellesleg hatalmas kedvencem mondása… J

Összeszedtem minden erőmet, szőkeségemet és tehetségtelenségemet, majd újult erővel feszegetni kezdtem a szerintem egyre nehezebb tükrös ajtót. Valószínűleg én magam lepődtem meg a legjobban, mikor végre engedett! Hatalmas megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Már csak biztonságba kellett helyeznem a batár ajtót, ami nem is olyan könnyű feladat három gyermek és egy macska között…

Óriási küzdelem árán végigvonszoltam magamat és a tükröt az előszobán (némafilm + zongora még mindig a fejemben), ezen közben akár farkasszemet is nézhettem vicsorgó, verejtékező és a súly alatt kínosan nyöszörgő tükörképemmel, majd betuszkoltam a hálószobába, ottan is a legbiztonságosabb sarokba.

Remegő lábakkal mentem vissza az előszobába és csodálattal bámultam az immár kabrió gardróbot… De jó, hogy holnap jönnek az oviból családlátogatásra….