Szó ami szó, nem egyszerű dolog az oviba való beszoktatás. Higgyen
mindenki amit akar, az ember belül több ízben belehal a dologba. Főleg, ha olyan
gyerekei vannak, mint az enyémek…
Hétfő. Első oviban töltött nap az ikreknek. Semmi gáz, anya ott
lesz, pár óra az egész. Akár fél lábon is. Ugyan mi bajunk lehet????
10 óra, megérkezünk. A csoport épp az öltözőben tevékenykedik,
bőszen húzzák-nyúzzák magukra az utcai cipőt és a kapucnis felsők is
felrángatásra kerülnek. Enikőt egy kislány a kegyeibe fogadja és a
zsongás-bongás közepette megsimogatja az arcát, majd fülig érő vigyorral
azonnal kézen is fogja a sorakozónál. Enci kis tétovázással a tekintetében
viszonozza a fülig-vigyort, majd büszkén hátranéz rám. Bence eközben igyekszik
a nadrágom oldalával eggyé válni és még szorosabban markolja a kezem.
A dadus néni mosolyogva kérdi Bencétől, hogy mi a neve. A fiam
szemlesütve morog valamit. Jól hallhatóan NEM a nevét…
Miután minden jobb lábas cipit lehámoztak a balról és az őt
megillető jobbikra került, elindulunk az udvarra. Kis terepszemle és navigáció,
határok kijelölése: meddig szabad, melyik játékra szabad stb.
Némi tétovázás után a lehető legtávolabbi csúszda nyer. Némi
csúszás-mászás után Enci homokozni kezd. Bence egy színes traktor gumin
csücsül. Óvó néni kedvesen magához öleli és kérdi: „Jó itt neked az óvodában,
Bence?”. Mire a fiam: „Hagyjál békén!”. Ha valaki azt hinné, rosszul hallottuk,
megnyugtatom, hogy elismételte még vagy négyszer-ötször, hogy ne legyenek
kétségeink… Kezdtem megalapozottnak érezni a hangulatot…
Egy szintén első napos kislány, Zoé rángatja meg a ruhámat és
kérdi nagy, kerek szemekkel – ki tudja, miért éppen tőlem? – „Néni! Néni! Nem
tetszik tudni, hol van a Márti néni?”. Márti, Márti… agyalok. Sem az óvónők,
sem a dadus nénink nem Márti. Vállat vonok, majd elirányítom az óvó nénihez,
hátha ő tud rajta segíteni.
Bár itthon szinte kizárt, hogy együtt játszanak, mikor lett volna
bőven más gyereke, persze, hogy egymást találták meg a fogócskára. És naná,
hogy átfutkostak a „tiltott” övezetbe, vagyis a másik csoport udvarrészére is.
A másik óvó nénink kedvesen megfogta Bence kezét és megkérte, hogy menjen
vissza a Csibe csoport részére. A fiam ellentmondást nem tűrően csak annyit
felelt felemelt mutatóujja mögül: „Cst!”. Óvó nénink szerintem gondolatban
dobott egy pár hátast, elszámolt 4539-ig, de azért nekifutott még egyszer. A
válasz sem maradhatott el: „Cst!”. Na, itt már nagyon szerettem volna, ha
nyomban megnyílik alattam a föld… Pazarul zajlott a bemutatkozásunk J
Zoé megint megtalált, immár anyukája is csatlakozott hozzánk, aki
idáig csendesen a háttérből figyelte lánya ténykedését. „Márti néni nincs itt?”-
kérdi Zoé. Biztosítottam afelől, hogy nálam nincs, nem is volt, nem is lesz és nem is ismerek Márti
nénit. Anyukája is állította, még az ismerőseik között sem akad egyetlen árva
Márti néni sem. Egyre inkább nem értettük…
Azért Enikő is alkotott, míg egy pillanatra Bencét kereste a
tekintetem, ő majom ügyességgel mászott kb. 2,5 méter magasra, a hinták tartóoszlopára
és célozta be a felső lécet. Az utolsó pillanatban szóltam rá a lehető
legerélyesebb hangomon, hogy most azonnal másszon lefelé és soha-soha-soha
többet ne csináljon hasonlót, mert ez nem mászóka és nagyon veszélyes. Egy
állatira nem meggyőző „Ühüm.” volt minderre a felelet…
Zoé futtában: „Márti néni?”… Tanácstalanul tártam szét a karom…
Bence szomjas lett. Kérdi: hoztunk-e magunkkal szörpöt? Azt
feleltem, hogy kérünk a csoportszobában a dadus nénitől vizet. Bementünk, a
dadus lelkesen és kedvesen két műanyag poharat nyomott a gyerekek kezébe. Enci
odament a csaphoz és vizet engedett bele, majd mohón kortyolni kezdte. Bence
meg egyre hisztisebben azt ismételgette, hogy neki szörp kell, vizet nem iszik.
A tévedések elkerülése végett itt már nagyon is tudtam a dolgomat: „Akkor
kibírod hazáig. Aki igazán szomjas, annak a víz is jó.”. Mivel eltökélt voltam,
a hiszti abbamaradt. De a fiam sem engedett ám a 21-ből, inkább nem ivott…
A csoportszobában is eltölthettek pár percet, hogy ismerkedjenek
az ottani játékokkal. Mivel az első napra ennyi járt és indulnunk kellett haza
(legnagyobb megkönnyebbülésemre!), igyekeztem kiinvitálni a kölkeimet. Nem ment
könnyen. A játékba belefeledkezve maradtak volna még. Mikor nem múló
noszogatásomra Bencém rákezdett a magas C-ben történő anyázásra, más fegyverem
nem lévén elhúztam orruk előtt a mézesmadzagot: aki szépen, csendben jön velem
most a kocsiig, az kap 3db gumicukrot. Mire kimondtam, kaszát-kapát eldobálva
álltak az ajtóban rám várva J
Soha ekkora megkönnyebbülés nem volt részemről kinyitni az óvoda
kapuját… Holnap újult erővel, ugyanitt…
Hát sok sok türelmet az ovónéniknek! Nem lesz ez mindig így... Betörik a fiadat az ovónénik tutira! :D De várom a következő napot, végül meglett Márti néni?
VálaszTörlésMárti néni kilétét továbbra is homály fedi, csak bízunk benne, hogy Zoé nem keresgéli azóti is kint az udvaron...
TörlésBencus ma is alkotott: a mesét még végighallgatta, mám óvó néni mesélte, hogy mikor énekelni kezdtek, fejfájásra hivatkozva kérte, hogy iziben hagyják abba... :D
Én ismeretlenül tévedtem ide, beleolvastam, de "nem tudom letenni", isteniek a történetek, várom a folytatását az ovis sztorinak.
VálaszTörlésLáttam a profilodnál, a munkahelyed, bazi messze van a lakóhelyedtől, hogy fogod megoldani? Gondolom azért van az ovis beszoktatás, mert lassan menni kell.:-(
Te egy igazi Anya vagy!
Sok sikert a blogíráshoz, nagyon várom a jövőben!
zsófi
Szia Zsófi!
TörlésÖrülök, hogy hozzám tévedtél és még jobban örülök, hogy tetszik, amit írok. Ez olyanféle terápia magamnak, ha kiírom, már nem nyomaszt :) Ha ebben más is örömét leli, az külön JÓ.
Jelenleg munkát keresek, jól látod, a 13. kerület Gyálhoz irtó messze van :( Majd írok a melókeresésről is... Van mit...
Üdv,
Zsuzsi
Ne is mondd, én 13. kerületi vagyok, azért tudtam, hogy hova kéne nap mint nap menned 3 gyerek mellett. Én viszont a térképen néztem meg, hogy hol is van pontosan Gyál. :-)
TörlésZsófi
A 13. kerhez képest a világ végén :)
Törlés