Kimenő hétvégére

Imádom a gyerekeimet. De…

Minden nem kívánatos mondat így kezdődik, itt mégis van egy DE. Mert az ember egy idő után azt veszi észre, hogy az élete egy végtelenített magnószalag, egy verkli, egy kézi habverő. És ez nem az igazi.

Amikor az van, hogy minden nap ugyanaz és már belefáradtunk a mosásba, takarításba, az utasításokba, a számonkérésekbe, akkor olyan jól esik kicsit kirúgni a hámból, ha csak röpke másfél napra is. Kicsit mást csinálni, mással lenni, lazítani. Becsukni a lakás ajtaját olyan tudattal, hogy megint nem volt idő felporszívózni és a mosdó is épp eléggé mocskos az ott mosott 3x2 db retkes kis gyerekkéz lenyomatával. De hátat fordítani annak, hogy a szennyes tartó tele, elfelejtettem virágot locsolni, bevetni az ágyakat, rendet csinálni a konyhaasztalon és maradt néhány mosatlan edény is a mosogatóban.

Az ajtót rázárom minderre és a kulcsot is ráfordítom. Majd a gyerekek a nagyinál landolnak – hozzáteszem, legnagyobb örömükre -, én pedig látogatást teszek a barátnőmnél.

Ritka alkalom. Mert mindig ő jön hozzánk, ami szintén jó, de azok gyerekes bulik. És bár a három kölyök odavan Marcsiért, és hál’ istennek ez visszafelé is működik, ha nálunk van, nincs sok alkalom egy igazi csajos beszélgetésre. Mert gyerekek mellett értelmesen cseverészni olyan esélytelen, mint éti csigát benevezni egy lovas derbyre. Meg lehet ugyan próbálni, de minek? Beszélgetéseink általában úgy alakulnak, hogy „Meséltem már neked, hogy…”, mire közbevág valamely csemetém – jobb esetben egyszerre csak egy -, hogy „Néééééézd Marcsi, mozog a fogam!”, vagy „Anyaaaaaaa! A Bence azt mondta, hogy nem szép a rajzom!”, vagy „Édesanyám nem találom a kedvenc zoknimat…”.

Szóval Marcsim készült derekasan. Mesés ebéddel, majd még mesésebb sajttekerccsel. És egyáltalán nem mellesleg házi készítésű punccsal, ami előlépett kedvenc alkoholos italaim élvonalába.

A reggeltől-estig tartó evészet és ivászat mellett jutott idő egy nagyon-nagyon jó hangulatú fotózásra is a Kopaszi-gáton Dorka barátnőnkkel (aminek eredményét rettenetes izgalommal várom… NEM azért mondom, hogy megharagudj Dorka, és nem azért, hogy ezt úgy vedd, siettetnélek).

Majd este laza filmnézés, a puncs további kóstolgatása és hajnalba nyúló beszélgetés pityergéssel, és állkapocs izomlázat eredményező, vinnyogó nevetéssel tarkítva.

És hogy milyen a hétfő ilyenkor? Mosolygós. Mint mikor feltesszük tölteni az akkumulátort és jé, megint jól működik. Most kicsit ilyen érzés. Szebben süt a nap, a kollégákra is tudok mosolyogni. Néha valóban a legjobb terápia egy hatalmas beszélgetés a legjobb barátunkkal.

Köszönöm Marcsim, hogy vagy nekem.