Megnéztük. Meghallgattuk.
Őszintén? Személy szerint – bár nem tisztem véleményt formálni -, azért többet
vártam. Az idei felhozatal siralmas.
De kezdjük az elején, mondjuk
a zsűrivel és a műsorvezetőkkel.
Pierrot lett idén a rossz
zsaru. Mosolygós-szűk szemeivel pontoz le mindenkit, lelkiismeret-furdalás
nélkül. Nincs is ezzel baj, talán ő az egyedüli, aki már-már reálisan látja az
énekeseket.
A máskor oly gyönyörű Rúzsa
Magdinak sikerült majmocskás frufrut rittyentenie a fodrásznak. És néha nem
tudtam eldönteni, hogy Magdi csak tapintatos, vagy komolyan dicséri a
versenyzőket.
Csiszár Jenő hozta a szokásos
formáját. Nem csak a habogásra gondolok, leginkább arra, hogy nem pont egyező a
zenei ízlésünk. Épp azok tetszenek neki, aki nekem boáááá.
Rákay Philippel meg csak
többen van a zsűri.
Tatár Csilláról annyit, hogy
hiába szépek a lábai, ha beszélni még így sem tud folyékonyan. Amellett, hogy
értelmetlen, összezavaró, bakizós, de a nagy nyilvánosság előtt védi saját
magát azzal a hozzáfűzésével, hogy mindenki hibázhat? Csak az hibázik, aki
dolgozik, ez így van. De nem mindenki való színpadra, élő adásba meg pláne nem.
Ezért nem vezettem például én a műsort… többek között.
És még Harsányi Levente
lendülete és talpraesettsége sem pótolhatja a másik műsorvezető hozzáértését.
A versenyzők:
Kályhaezüstbe öltözött
bányarémséges hamiskás, de annál önérzetesebb hölgyemény (bocs, a névmemóriám
remek…). Aki oly mértékben kihúzott derékkal tud ülni, hogy nekem fájdalmas,
még nézni is.
Bogi, aki védjegyévé kívánja
tenni a mezítlábas produkciót. A hangjával nincs gond (már azt is értékelnünk
kell, ha nem hamis). Nekem a dal nem volt elég ütős, bár jóval hallgathatóbb,
mint a többi. Nem, ezt nem befolyásolja, hogy valakin tűsarkú cipedli, vagy
balerina cipő, vagy bakancs van-e. Nekem felemás volt viszont az összkép, mikor
a felhőnyi füstből elő-elővillant a mezítelen tappancs a kisestélyi alatt.
Egy középkorú, szőke démon,
aki saját bevallása szerint produkció közben Hamupipőke mozdulatokkal hagyta el
az egyik vörös topánját, majd megoldásképpen önszántából dobta le a másikat is.
Probléma megoldásból ötös. A produkció számomra ettől függetlenül lapos, a dal
nem szólt semmiről, nem fogott meg.
A „kedvenceim” az állva
hárfázós bagázs, ahol a szintetizátoros iszonyatosan belendülve tombolt… valami
egész másra, mint amit mi hallottunk. Az énekesnő energiabombaként ugrándozott
fel s alá… bár a hangja lett volna olyan jó, mint a mozgása. Az állva, táncolva
hárfázós hölgyről már szót sem ejtek, max. annyit, hogy hűűűűűűűű… elképesztően
rossz volt. Bár imádom a klasszikus hárfát, nekem ez sokk. Nyilván ezért
kapták ők a legtöbb pontot, kezdek hozzászokni, hogy aki nekem nagyon nem jön
be, az a zsűrinél tuti befutó.
Aztán jöttek még fiú bandák
is, kik tornasorban, kik meg rettentő lagymatagon trottyos gatyában… Jut
eszembe: mondja már el valaki a fiataloknak, hogy NEM ÁLL JÓL SENKINEK AZ
ÜLEPRÉSZEN LÓGÓ NADRÁG! Pierrot hozzászólása itt nagyon tetszett, azt mondta,
nem meri őket kritizálni, nehogy a rajongótábor plüssállat arzenálba fojtsa őt.
Szerintem ezzel mindent elmondott.
Egyetlen valamire való hang
akadt csak. Minden tiszteletem Tóth Veráé. Tisztelem őt azért, mert az
egyetlen, aki színvonalas és vállalható a műsor részéről. Tisztelem azért, mert
minden évben próbálkozik a Dalban. Hozzáteszem, a dal, amit előadott, eléggé
elfuserált választás volt. Nem Verával van gond, gyönyörűen énekel, egy díva a
színpadon és minden tekintetben le a kalappal előtte. Nem bántásképpen, de volt
egy elég vihogósra sikeredett csevej, mivel apán kívül Marcsi barátnőm is
körünkben élvezhette a produkciókat. Megbeszéltük, hogy Norbi fogyókúrás
étrendje nem ért el sok eredményt Veránál, pedig személy szerint nagyon
szurkoltam neki. Marcsi némiképp a védelmébe vette az énekesnőt, hogy a ruhaválasztás
sem volt az igazi, hisz egy nagy testalkatra egy előnytelen szabású függönyt
adtak rá a sztájlisztok, ki tudja, milyen okból. Mire apa gyönyörű monológba
kezdett:
-
De legalább
sötétítő függönyt vett fel, most gondolj bele, ha csipkésben lenne… Mondjuk ez
a kék… olyan benne, mint egy nagy kék bálna! Bár milyen színt vehetett volna
még fel? Mondjuk sárgát. Bár akkor olyan lenne, mint egy villamos… Ebben a
kékben meg ő a 7-es busz!
Igazság szerint minden évben
kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de igyekeztem követni, hogyan alakul a választás,
kit küldünk az Eurovíziós Dalfesztiválra. Mindig volt legalább 3-4 személyes
kedvencem, akiknek szurkolhattam. Idén? Szerintem ez volt az első és egyben utolsó
adás, amit megnéztem. Nem fárasztom magam sem a dalokkal, amiket nem igazán élvezek,
sem a zsűrivel, sem a műsorvezetőkkel.
Csak arra tudok gondolni,
azért csúszott így le a színvonal, mert a minőségi előadók rájöttek, a Dalfesztivál
bunda. Koncsíta után nekem sem lenne kedvem megmérettetni magam. Bár azon azért
elfilózgattunk hármasban, ha Tóth Verára szakállt ragasztanánk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése