Fátylas szörnyek – avagy álomesküvő ámerikai módra

NEM, nem minden menyasszony bolond, csak egy jó nagy részük és innen üzenem, hogy tisztelet a kivételnek. Jómagam is „átestem” ezen, voltam menyasszony, volt esküvőm, sőt, esküvői ruhám is. Szép volt, jó volt, de nem emlékszem, hogy orbitális felhajtást csináltam volna körülötte – bár az is lehet, hogy csak az idő homályosítja el az emlékeimet.

A lényeg, hogy akadt némi üres órácska, amikor a hétvégén lerogytam két teregetés és takarítás és főzés, gyereknevelés között a tévé elé. Valahogy úgy hozta a sors, hogy egy általam nem túl gyakran nézett csatornára tévedtem, ahol szembejött velem a Mondj igent a ruhára című nagyszabású sorozat.

Említett filmecske egy Las Vegasban székelő esküvői ruhaszalon mindennapjait örökíti meg. Hihetetlen csodákat láttam. Mint nő, természetesen magával ragadó az egész, mert olyan ruhakölteményekkel találkozhatunk, amikkel amúgy ritkán.

Felülemelkedvén a ruhák csodáin azért viszonylag sok kérdés felmerült bennem.

1. Tényleg csak malac kinézetű menyasszonyok vállalják-e, hogy forgassanak róluk? És ha már igen, akkor miért szeret bele mindegyikük egy olyan fazonba, ami egyáltalán nem előnyös, mondhatni kötözött sonkát csinál az alakjukból? És a velük érkező szülők, nagyszülők, barátok, koszorús lányok, apukák, unokatesók, tesók miért lelkesednek velük a könnyeiket törölgetve, ahelyett, hogy belebújtatnák a leendő arát valami alakjának megfelelőbb típusba, amiben VALÓBAN gyönyörűen festhetne???
2. Mi a jó büdös franc kerül egy ruhán (legyen az akármennyire is álomszép) sok-sokezer dollárba??? És hogy lehet az, hogy elképesztő sok olyan szülő van, aki azt mondja: „Nincs keret, határ a csillagos ég, az én kicsi lányomnak bármelyik ruhát megveszem, csak találja meg a megfelelőt, ami tetszik neki, amiben ő lesz az én hercegnőcském, aki férjhez megy… brü-hü-hü-hü-hűűűűű…” Pü. Ilyenkor köpködni támad kedvem. Hát MIBŐL élnek ezek a népek? Nem bérből és fizetésből, ez tiszta sor.
3. Miért hisztikézik egy csomó nő a kamerák előtt olyanokon, hogy nem elég átlátszó, nem elég csipkés, nem elég fodros, nem elég buggyos, nem elég fehér, nem elég strasszos, nem elég gyöngyös, nem elég uszályos, nem elég kivágott, nem elég hercegnős, nem elég szexi, nem elég visszafogott, nem elég díszes (dehogynem…)
4. Hogy lehet egy állati konzervatív ruhához (értsd: olyan, mintha egy fényesebb anyagból varrt zsákban feszítene a menyasszony átszellemült mosollyal) egy trampli, magas talpú TORNACIPŐT felvenni??? És ezt ő komolyan gondolta…
5. De ha már cipő: 4000 dollárért (?????) egy amúgy szemkápráztató, ezüst csillogású, maximálisan felhőkarcoló-magas sarkú topánkát vesz a nő, majd választ olyan ruhát, amiben a cipő még véletlenül sem látszik…

Egy biztos, valóban ízlések és ficamok. Ahány nő, annyi ziziség. De hogy meg tudnák ölni egymást egy púderrel, hót ziher, főleg, ha egyik rátenné a kezét a másik hőn áhított csipkés, buggyos, strasszos, gyöngyös fátylára…