Karácsonyi meglepetés – avagy repülő szőnyeggel a fa alá

Közeleg a karácsony. Általam oly hőn szeretett szeretet ünnepe. Idén úgy döntöttünk, nem bízzuk a véletlenre és az utolsó pillanat szellemére, elkezdjük a lista kihúzgálását már jó időben. Gyermekeket lepasszoltuk anyósomhoz, mi pedig nyakunkba vettük a bevásárlásra alkalmatos áruházakat.

Mivel nagylányom, bár csak most szeptemberben kezdte a sulit (elképesztően nagyképű leszek), de már október végén önállóan meg tudta írni a Jézuskának szánt listát, kénytelenek voltunk komolyan venni hát szándékait.

Eme listán szerepelt a szobájába egy új szőnyeg, mivel a mostani, piros alapon labdázó maci sereg az iskolás nagylány imidzshez már annyira nem ment, és hát valljuk be, méret problémák is adódtak, hisz az átalakított tanulószobában úgy mutat, mint egy szélesebb zsinór.

Nosza, Kika nézőbe mentünk. Még a szőnyeg osztály előtt telepakoltuk a kocsit, mert aki volt már a fent említett lakberendezési áruházban, az totál tisztában van vele, hogy onnan üres kézzel kijönni pont olyan, mintha Párizsban járnánk és nem néznénk meg csakazért sem az Eiffel Tornyot.

Szóval uszkve egy órás nézelődés, tépelődés, töprengés és vívódás, érvek-ellenérvek felsorakoztatása után végre megtaláltuk a szerintem Bogi által oly nagyon áhított „bundás” szőnyeget.

Kijövet igyekeztem életem netovábbjának lelkére csomózni, hogy meg se említse Boginak a szőnyegvásárlást, hisz ez karácsonyi ajándék lesz. Férjemre nézve azt láttam, hogy az orra nagyjából a földig nyúlt bánatában. Mondania sem kellett, mekkora kínlódást szabadítottam a nyakára, de még tarsolyomban volt az adu-ász: „Ő maga írt listát a Jézuskának! Azon volt a szőnyeg!”.

Drága páromnak végre leesett a tantusz, felderült képpel közölte, hogy akkor az más, akkor eszébe sem jut előbb odaadni neki. Aztán pár másodpercig elagyalt ezen. Lelki szemeim látta, amint a fülén sípolva jön ki a füst a dolgozó fogaskerekek miatt.

-          És addig hová tegyem? – jött a teljesen egyértelmű kérdés.

-          A kisházba, hová máshová? – feleltem teljes lelki nyugalommal.

-          Aha… Már látom is, amint szenteste bevonultok a fürdőszobába a három gyerekkel este, hogy megfürdesd őket. Apának indul a stopper óra! Aláfestésnek olyan zene, mint mikor egy bankrablós filmben éppen az idővel harcolva nyitja ki a főszereplő a bazi nagy széfet gyöngyöző homlokkal. Kilépek a házból a tök sötétbe. Borcsa rohadtul örülni fog nekem, oda-vissza. Utat vágok magamnak a hóban a kisházig, mert amilyen szerencsés vagyok, idén zicher, hogy hóvihar lesz és mínusz 40. Út közben persze dobok legalább egy hátast az ereszből kifolyó hólé nap közben megolvadt, majd estére újra jégpályává vált foltján. Bicegve, több sebből vérezvén eljutok a kisházig. Leheletemmel felolvasztom az időközben befagyott lakatot. Elfagyott ujjvégeimmel igyekszem kitapogatni a kukk sötétben az említett szőnyeget, majd mikor megtalálom, foggal-körömmel zárom vissza a közben újra befagyott lakatot. Visszaküzdöm magam a házig, persze közben újfent megküzdök Borcsával és az elemekkel. Kiskutyánk több, mint valószínű, hogy állati kíváncsi lesz arra az összehengergetett izére, amit a vállamon egyensúlyozva igyekszem belopni a házba, sok jót nem jósolok, hogy eközben hányszor akar majd belekóstolni őkutyasága. Naná, hogy visszafelé is piruettezek egyet a már említett jégfolton, úgyhogy ha elég gyorsan kibontom a szőnyeget, tán még repülni is tudok rajta. Ha pedig még ennél is nagyobb szerencsém van, akkor nem fejelem le a lépcsőt és a most csináltatott méreg drága fogaim is épségben megússzák ezt a kis kalandot. A házban persze biztosan lebontom a fát azzal az összetekert szarral, ami hatalmas csilingeléssel válik a földdel egyenlővé. Végül, mikor ott hasalok a nappali közepén, több sebből vérezve a ledöntött karácsonyfánk lábánál, ti szépen libasorban kijöttök a fürdőből illatosan, ünneplős ruhában, a lányok csinos kis masnikkal a hajukban, pirospozsgás pofitokon mosollyal, én csak annyit nyögök elhaló hangon: Tádááááááááááááámmm! Itt járt a Jézuska!