Alien Vs. dögös tündérkék

Mentségemre legyen mondva, mire a gyerekek ágyba bújnak, kb. úgy érzem magam, mint egy lufi, amiből elszállt az összes levegő.

Zombiként ülünk a tv előtt, apa kezében a távirányító. Szokásos kép ez rólunk, ilyenkor drágám a sporthírekkel bíbelődik, míg én az életben maradásért küzdök. Na jó, az ébren maradásért inkább. 

Miután kitárgyaltuk, hogy bár vele együtt néztem a meccseket, halvány lila dunsztom sincs róla, hogy mi zajlik a futball világában. Életem több agyvérzésen keresztülmenvén megpróbálja mégis, ennek ellenére elmagyarázni, hogy ki-kivel milyen továbbjutás reményében játszik, ám látva hülyén mosolygós, üres csillogású szemeimet, lemondóan nagyot legyint és századszor is igyekszik belenyugodni, hogy én már így maradok, tudatlanul.

Csatornát vált. Mély sóhaj szakad fel belőlem, megkönnyebbülvén, hogy a fociból mára több vizsgakérdés nem lesz. Ám csak pillanatokig nyugodhatok meg, hisz a felirat alapján most aztán nézhetem a Halál vs. Ragadozó vagymiaszösz című nagyszabású filmet. Tudom, az én szegénységi bizonyítványom, ám sosem kedveltem ezeket az Alien-es kütyüket.

Életem mézvirágára pillantok, aki láthatóan próbálja felvenni a film fonalát. Kicsit dobolok az ujjammal, hátha… Semmi. Szemeimmel mindhiába lövellem felé a villámocskákat, fel sem veszi, belemerül a képernyőbe. Mivel csak felületesen figyelem, mi zajlik a filmben és a szöveget is csak fél füllel, ezért megütközve pillantok a tv-re, ahol hó van és fagy és hideg és valami hajó.

-          Hajóval mennek a piramisokhoz? És miért van mindenhol jég meg hó?

-          Az Antarktiszon általában jég van. Meg hó – feleli rezignáltan.

-          Általában. De a piramisok nem ott vannak!

Nem felel, csak nagyon beszédesen néz rám. Rávillantom ezerfogú vigyoromat, mire elmosolyodik és közli, hogy azért szeret ám.

-          Amúgy is, most komolyan, ha már az a cím, hogy Halál a Ragadozó ellen vagy mi, hát nagy tétekben fogadok a halál győzelmére. Előbb vagy utóbb…

-          Szerintem kihagytad a számításból Csáknoriszt, aki mindjárt rendet tesz közöttük egy bazi nagy körbepörgőrúgással, hogy csak nézi majd a hóesést mindkettő pislogva.

Első szabály: Soha, sehova ne menj egyedül. Következő képkocka: pasasunk szál egyedül kutat valami polcok között, sejtelmes zene, halovány fények, kapkodó kamera. És még mondják, hogy csak a nők tudnak hülyén viselkedni.

-          Ez tuti ki leszen nyírva, záros határidőn belül.

És nem! Micsoda zseniális forgatókönyv! Meg tudnak lepni. Csupán egy édi-bédi pingvin csapott fertelmes zajt, majd mikor hőseink megkönnyebbülten villantották egymásra mosolyaikat, békésen eltotyogott. Huhh!

Persze van itt minden, piramis a föld alatt, rejtett izék stb. S közben a földönkívüliek mozizzák az egészet valahonnan, ahogy a pár szerencsétlen ember egyre mélyebbre vergődik a csapdákban. Előkerülnek a nyálkás, tojásszerű bigyók is, majd mikor egyikük caffogással, nyuffogással kinyílik és előugrik belőle valami dzsuva, aminek pókszerű micsodái vannak és csöpög róla a nyálka meg ilyen finom cuccok…

-          Nyugodalmas jóccakát – nyögöm apának, aki csalódottan méreget.

-          Nem igaz, hogy veled nem lehet egy filmet végignézni! – morogja a bajsza alatt vigyorogva a kikapcs gomb után nyúlva a ház ura.

-          Majd egyszer az is eljön. Persze csak ha nem nyálkás, félős ufókat kell néznem. Hanem virágos réten szálló pillangókat, amiket maximum az átnyargaló kis őzikék zavarnak meg, egy-egy önfeledten ugráló nyuszikával tarkítva. Nem bánom, lehetnek benne dögös tündérkék is, hogy Te is szívesen nézd velem.