Utálom az okostelefont. Béna
vagyok hozzá, mindig elnyomkorászom és lássuk be, nem nekem való már a butábbik
verzió, az érintőképernyős telefon sem.
Apa ellenben rajong érte, azt
mondja, végre egy kütyü, ami minden ízében tökéletes. Kezdi megfertőzni a csemetéket
is, újabb meg újabb játékokat tölt le és ez által generál óriási
veszekedéseket, ki-mikor-hányszor játszott…
Tegnap este, miután lefeküdt
az aprónép és mi az időjárás jelentésre vártunk a tv előtt, arra lettem
figyelmes, hümmögve merül a ketyere fölé.
Kíváncsiságom legyőzte
utálatomat, ezért én is rápillantottam a kijelzőre. Picit meghökkentem, mikor
egy Barbie baba szerű alak nézett rám vissza. Eléggé furán méregettem
drágaságomat, mire föl életem netovábbja elmagyarázta, hogy Boginak töltötte le
a csinibabás játékot.
-
Milyen játék ez? –
kérdezetm
-
Mit tudom én…
Valami sztájl…sztájl… vagy fesön… meg görl… Nézd, fel kell öltöztetni ezt a
bigét. – a telefonra lestem, ahol éppen fekete csipkefehérneműben pompázott a
szőkeség, de csak néhány tizedmásodpercig, utána azonnal rárepült valami dögös
cucc.
-
De hamar
felöltözött!
-
Hát ez a baj –
szólott a teremtés koronája, tovább nyúzván a telefont – most keresünk rá
valami dögös holmit. Csak mind olyan hosszú. Miért nincs rövidebb? Na! Így jó…
Mi? Ehhez minek nadrág?? Hülyeség. Ez így jó. És ráadunk egy pöpec csizmát
hozzá, nézd! Tádámm!
-
Ez bakancs, nem
csizma…
-
Jól van na, akkor
kicserélem, látod? Ez már egy tűsarkú csizma. Kicsit rosszlányos. Na milyen
vagyok?
-
Perverz, drágám, nagyon
perverz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése