Nemrég emlegettem fel egy
ismerősömnek egy korábban átélt világraszóló élményemet, amely majdnem a
feledés jótékony homályába borult, ám mielőtt végleg elfelejtődött volna,
szerencsésen felszínre úszott, hogy megoszthassam másokkal is.
Történt egyszer egy
messzi-messzi galaxisban, hogy ifjú voltam, karcsú és bohó. Akkori leosztásom a
Schiller Opelben biztosítási ügyintézőként volt megjelölve, s köszönhetően a
rendszernek, a megkötött biztosítások egy részét nekem fizette az ügyfél
jófajta kessssben.
Ezzel sok gond nem is lett
volna (eltekintve persze attól, ha az ember lánya fáradt, hótt biztos, hogy mínuszba
téved és hát pénzzel dolgozni nem szügyig tejföl, mint ismeretes…).
Ellenben a napi güri után
lehetett szambázni a postára a zsével a ridikülben, hogy azt szépen feladjuk.
Még ezzel sem lett volna nagy
baj, hisz párezer Ft-tal még bátran grasszál bárki, holott 20 Ft-ért is öltek
már embert, de akkoriban, mint említettem még fiatal voltam és merész,
szembekacagtam a veszélyt.
Ellenben, mikor húzósabb
összeg jött össze a kasszámban, már az én térgyem kalácsa is beleremegett a
gondolatra, hogy a Váci úton mögém settenkedhetik egy rosszakaratú valaki és akár
kupán is vághat, hogy az emlegetett pénzzel teli cekkeremet eltulajdonítsa.
Ennek függvényében a
vezetőséghez fordultam segítségért, akik vállon veregettek és saját, külön
bejáratú fegyveres biztonsági őrt adtak mellém a befizetendők postára történő
elszállításának idejére.
Az elszállítás természetesen
két lábon (őrrel együtt számolva négy lábon) történt, nem autóval, de a posta
sem volt annyira messze, így ezt kicsit sem bántam.
Fütyörészve haladtunk a posta
felé, nem kis önbizalmat adott, hogy egy hercig őrrel sétálhatok - akit
mellesleg magassága okán akár a hónom alá is vághattam volna…. Biztonsági őröm
oldalán hetykén fityegett a fegyver, bárki jól láthatta, nem is próbálta álcázni,
felelősségének teljes tudatában feszített mellettem összes 150 centijével.
Beléptünk a postára,
mosolyogva álltam a sor végére a befizetős ablaknál, őrömmel a nyomomban, mikor
arra lettem figyelmes, hogy a postai biztonsági őr eldobva kaszát-kapát,
Blikket, repül felénk a levegőben, nem kicsit morcos tekintettel, villámokat
szórdogáló szemmel.
Az én arcomról is azonnal
lefagyott a vigyor, helyébe jó nagy értetlenség költözött.
A homlokomon gyülekező
kérdőjelekre gyorsan választ kaptunk egy jó nagy ejnye-bejnye kíséretében.
Nem is tudom, így utólag,
mire gondolhattunk, hisz akár rablók is lehettünk volna, a postai biztonsági őr
szemszögéből, aki csak annyit látott, hogy bemegy a bankba egy colos, vékony
csajszi, meg egy töpörödött törpicsek egy mordállyal az oldalán…
Tisztáztuk kilétünket és azt,
hogy nem vinni, hozni kívánunk pénzt, ezek után saját biztonsági őröm a postán
kívül volt kénytelen várakozni rám, némileg önérzetében csorbulva,
leforrázottan.
DE még örülhettünk, hogy nem
előbb lőttek, csak aztán kérdeztek. Nem lett volna jó elsőnek lenni, akit azért
lő le egy biztiőr, mert csekket akar feladni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése