Szőke nő Vs. meg nem értett pasi autósok

Ha nem is vezetek úgy, mint egy Forma 1-es pilóta, nem hiszem, hogy szégyent hozok a valahai oktatómra. Aki mellesleg elég vagányul tanítgatott vezetni, volt egy-két érdekes esetünk, példának okáért, mikor egy meglehetősen szürke őszi délutánon, szakadó esőben poroszkáltunk a csúcsforgalomban. Én verejtékező homlokkal, a kormánykerékkel eggyé vált tenyérrel, görcsösen stresszeltem a feladatra, a tanár úr meg, átadva magát az álmosító idő noszogatásának, édesdeden elszenderült az anyósülésen. 

Kissé pánik hangulatban igyekeztem keltegetni, miközben az eső monotonon dobolt a kocsi tetején, egyhangú ritmusban nyikorgott az ablaktörlő lapát, én meg a szívinfarktus kellős közepén járhattam. Borostás-szakállas, bagószagú oktatóm köhögött egy sort, uborkára hasonlító, dundi ujjaival megvakarászta szőrös képét, majd kicsit duzzogva csak annyit mondott: „Nyuszika, ne parázzon. Jól vezet. Pihentetem a szemem egy darabig. Nem lesz baj, csak menjen egyenesen. Mindig egyenesen…”. A mondat végén horkolt kicsit.

Szóval arra jöttem rá, a minap, hogy ha követek is el hibákat az úton, azt általában beismerem és szörnyű gyorsan próbálom korrigálni, lehetőleg cékla fejjel, zavart heherészéssel, valamint huzatot keltő szempilla-rebegtetéssel körítve. Ellenben néhány férfi kollégáról ugyanez nem mondható el. Ha olyan hibán kapjuk őket vezetés közben, amely eget verő, még nekik áll feljebb, leordítják az ember haját vagy szemrebbenés nélkül elvárják, hogy csináljunk úgy, mintha nem is történt volna semmi.

Megosztottam már azt az édes kis liezont, mikor az egyirányú utcába tévedt meglett férfiember magából kikelve üvöltött a vele szemben, szabályosan közlekedő úrral. Mikor a szabályos úr felhívta a figyelmét a renitensnek arra, hogy egyirányú utcában közlekedik, a szabálytalan habzó szájjal üvöltött vissza: „De hát én EGY irányba megyek!”.

Amint végre felfogta, hogy nem ő az okos és minden hülye szembe megy vele, hanem talán át kéne rágnia magát a KRESZ igen bonyolult útvesztőin, a szűk utcában való forgolódása közben majdnem három autót tört össze. Nem igyekezetében, leginkább férfiúi hiúságának csorbulta közben érzett dühének következtében.

De előfordult az is, mikor egy út melletti gumis műhelyből úgy gurult a forgalomba egy édes pasi, hogy közben én haladtam felé. Nem gyorsan, éppen a megengedett sebességgel. A csattanást csak azért sikerült elkerülni, mert figyeltem és mert a szembejövő sávban épp nem jött senki, így ki tudtam kerülni. Nem, nem ültem rá a dudára és még csak a középső ujjamat sem emeltem fel, bár pasasunk még csak egy szimpla bocsikát sem rebegett, mindössze hülye vigyorra futotta részéről, kb. olyan lehengerlővagyokmabéjbémi?-szerűre.

Bezzeg, mikor a fehérnép parkolni igyekszik, élvezettel nézi az erősebbik nem, amint lilul a fejünk. Még véletlenül sem állnának oda integetni, hogy még-még-szeddalá-elég és így tovább. Ha igen, akkor tisztelet a kivételnek.

De legtöbbször az a vicc jut eszembe, mikor a pasi nyomja a dudát eszelősen, míg a másik autóban ülő nő parkolni igyekszik. Erre a nő nyugisan kiszáll, odamegy az őrjöngő pasihoz és udvariasan így szól: „Megtenné, hogy beparkol ide nekem? Addig én nyomom maga helyett a dudát.”.