Történt egy szép napon, hogy
valami arrébb költözött az agyamban, ami a marhahúst kizárni látszott az
étrendünkből. Arra eszméltem, hogy a vörös húst kívánom, mégpedig nem is
akárhogyan. Mivel a gyerekekkel éppen bevásárolni indultunk, gyorsan a listára
körmöltem még a husi szót, nehogy a nagy kavalkádban elfelejtődjék. S lőn!
Lábszárat vettem, mert 1.
Dunsztom sem volt, milyen hús kellene ahhoz a kaja-költeményhez, mely
körvonalazódni kezdett gondolataimban. 2. Éppen akciós lévén alig került többe,
mint a sertés változat, szinte forintra megegyezett az áruk, így nagyon nagy
lelkifurdalás nem gyötört a megvásárlása után.
Ellenben este,
gyermekek ágyba-parancsolása után, mikor megosztottam életem netovábbjával, milyen
étket tervezgetek megvalósítani, szépszerével nekem esett a hímnemű, hogy (idézem): „Marhát
vettél??? Miért éppen marhát??? Azt hittem, disznóból akarsz ragut csinálni,
mint minden normális háziasszony. Sosem fog megfőni, ez tuti. És rágós is lesz.
Egyszóval ehetetlen.”.
E szavak hallatán úgy
összetöpörödött az önbizalmam és elment a kedvem az egésztől, hogy csak huss.
Másnapra terveztem a többi
hozzávaló beszerzését, hogy estére már bepácolva a hűtőben tudjam a cuccot.
Ellenben mindent elfelejtettem megvenni. A vörösbort, ami azért nem
elhanyagolható eme ételnél és a szárzellert, amit ki akartam próbálni benne,
merthogy sok-sok receptet összeolvasgattam ám ez ügyben.
Mivel férjem közölte, hogy
így is, úgy is ehetetlen lesz, már csak Borcsában bízhattam, gondoltam, lesz
egy jó napja kutyuskámnak, ha valóban nem sikerül a debütálása a marha-programomnak.
Nagy kínnal láttam neki a hús
íntalanításának, ami borzasztó nagy feladat, főleg egy nemhogy kezdő, de
marhahús tekintetében abszolút amatőr nőszemély részére, mint én.
Aztán végül megcsináltam, bár
eléggé kapkodva és tökéletesen kételyekben fürdőzve, képtelenül arra, hogy
elhessegessem fejem fölül az áúgysemfogsikerülni érzését. A végeredmény viszont…
káprázatos volt. Megosztom veletek, hogy alkothassatok Ti is egy nem hétköznapi
menüt:
Vörösboros marharagu
Hozzávalók:
1-1,5 kg marha lábszár
száaraz vörösbor (annyi, hogy ellepje
a húst pácolás közben)3 gerezd fokhagyma
vaj
2 fej vöröshagyma
4 szép sárgarépa
zellergumó
füstölt szalonna
20 dkg csiperke gomba
2 evőkanál liszt
petrezselyem
kakukkfű
babérlevél
rozmaring
Szóval a husit, miután
megküzdöttünk az inakkal és túlvagyunk néhány elmormolt imán, hogy ami
rajtamaradt, attól még legyen ehető, kockákra vágjuk. Bár minden recept
hihetetlen nagy darabokra írja (5x5cm-es kockákra… nem is értem, de biztosan
megvan ennek is a maga szépsége…), én azért inkább jóval kisebbekre, úgy
2x2cm-esekre vágtam. Beletettem egy műanyag tálba, megpucoltam 3-4 gerezd
fokhagymát, dobtam rá 3 babérlevelet és egy ágacska rozmaringot, majd, mivel
vásárolni elfelejtettem, nyakon öntöttem drága jó szomszéd Laci bácsi házi
vörösborával. E művelet után vállat rándítottam és nagy sóhaj közepette lefedve
hűtőszekrénybe helyeztem az edényt, rábízva a borra, tegye meg a dolgát
éjszaka. Néhányszor még kavarintottam párat rajta időközönként, hogy az ízek
jól átjárják a húst.
Másnap délelőtt vajat
hevítettem egy serpenyőben (ne kérdezzétek mennyit, kb. egy evőkanálnyit, csak
szívből!) és kicsi adagokban gyorsan, nagy hőmérsékleten megpirítottam a húst.
Fontos, hogy előtte jól lecsöpögtessük a bortól és persze a fűszereket,
fokhagymát és a páclevet őrizzük meg!
A hirtelen megpirított húst
egy nagyobb, ovális jénai tálba tettem.
Ezek után a megmaradt páclevet
egy gyorsforraló edénybe öntöttem a fokhagymával, babérral, rozmaringgal
együtt. Tettem hozzá még vizet (úgy egy liter legyen az egész) és dobtam mellé
egy leveskockát, majd felforraltam.
Felkockáztam az egyik
vöröshagymát és abban a serpenyőben, amiben a húst pirítottuk megdinszteltem
(ha kell még alá vaj, pótoljuk), erre tettem a kb. másfél centisre
felkarikázott sárgarépát és mivel mást nem találtam a hűtőben, csak
zellergumót, azt is kb. ugyanakkorákra felkockáztam és a zöldségre dobtam,
lesz, ami lesz alapon.
Kicsit sütögettem őket, majd
a húsra halmoztam a jénai edénybe.
Sóztam, borsoztam, megszórtam
szárított kakukkfűvel, összekevertem a két evőkanál liszttel és ráöntöttem az
előzőleg felforralt leveskockás páclevet. Jól öszzezutyultam, majd az előmelegített,
kb. 180 fokos sütőbe tettem.
Fedő alatt pároltam kb. 1,5
órát és még egy órát fedő nélkül (melynek levétele közben nem hazudtoltam meg
szőkeségemet, a két sütőkesztyűvel bénázva visszaejtettem a fortyogó szafttal teli
jénaiba a tetőt, ergo a pólóm, a rövidgatyóm absztrakt mintákkal lett
telifröcskölve, valamint a mezítelen lábszáramat egy időre (vagy örökre)
gyantáztam-forráztam néhány helyen.
Jut eszembe, időközben, ha a
levét elfőné, nyugodtan lehet pótolni.
Amíg imádkoztam, hogy a húst
ne csak Borcsa kutyus élvezhesse elkészülte után, háromszínű csavart tésztát
főztem ki köretnek és előkészítettem a gombát is, ugyanis még nem volt vége a
főzőcskének.
A császárszalonnát (mert csak
az volt itthon) kockákra vágtam, a jól bevált hús- és zöldség-pirította
serpenyőbe dobtam, természetesen az előzőek után még nem mostam el! Szóval a
vajas szafton forgattam kicsit a szalonnát, majd a második fej vöröshagymát
apróra vágtam és rádobtam. Mikor kellőképpen üveges volt a hagyma, meg a szemünk
az éhségtől, a nagyobb darabokra vágott gombát is rádobtam. Engedtem, hogy
kicsit összébb essen, majd pici sót tettem rá és borsot és a felaprított
petrezselymet.
A gombát elvileg az elkészült
raguhoz kellett vón keverni, de mivel az én jénaim méretei erre alkalmatlanok
voltak, így úgy szolgáltam fel, mint egy második köretet. A tányéron nem
veszett össze sem tészta, sem hús, sem gomba. Illatos egyveleg volt, amire még
a gyerekeim sem mondtak nemet.
Apa az első falat után
közölte, még ilyen finom marhát nem evett soha! És ilyen PUHÁT sem.
Másnapra kruplikrokettet
gyártott hozzá házilag elkészítve. Azzal is mennyei volt! De főtt burgonyával,
krumplipürével vagy simán fehér kenyérrel is tálalható.
Ja, és hozzáteszem: akinek
nincs akkora mákja, mint nekem, hogy Laci bácsi a szomszédja és nincs otthon
valakinek Laci bácsi vörösborából, az kísérletezhet nyugodtan száraz
vörösborral (a tehetősebbek, sznobosabbak Burgundival), gondolom nem lesz olyan
finom, mint az enyém, de meg lehet próbálni.
Egészségetekre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése