Azért a víz az úr…

A minap elámultam azon, hogy micsoda média szenzációt van képük embereknek csinálni mások kínjából, az árvízből.

Meghosszabbított hírműsorokban helyszíni kapcsolások tömkelegével mutatják az éppen aktuális helyzetet az izgatott, dadogó, szenzáció hajhász szavakat keresgélő, élő adáslázban égő, kirendelt műsorvezetők, közösségi oldalakon osztanak meg ezer fényképet különböző nyakig vízben álló, szomorú tekintetű álltokról (ilyenkor azért erősen gondolkodom: miért nem segít a fényképező azon a nyomorult kutyán-macskán, miért fotóz helyette???).

De a legbosszantóbb, hogy sportolók, celebek, politikusok és további rettentően fontos emberek korra, nemre, identitásra, felekezetre való tekintet nélkül ragadnak ásót, homokzsákot, talicskát, bújnak gumicsizmába – természetesen csak néhány fotó erejéig! -, hogy országnak-világnak megmutathassák, ők bizony kivették a részüket a védekezésből. Hányok ettől a képmutatástól.

Beindult a katasztrófa turizmus is, keselyű-szerűen köröznek emberek a vízzel elöntött térségek körül, hátha látnak valami borzasztót, esetleg még lencsevégre is tudják kapni a horrort…

Nem arról beszélek, mikor családi vállalkozások fognak össze és szabadidejüket, pénzüket, készleteiket feláldozva ételt szállítanak, hordanak, osztanak azoknak, akik valóban keményen dolgoznak azért, hogy megvédjék saját és mások otthonát az ártól.

Nem a valós segítségnyújtástól émelygek. De talán az is igaz, hogy aki valóban segíteni akar, az teszi ezt csendben és minden felhajtás nélkül, fotósoktól és pozőröktől mentesen.

Szerencsére ez az ország tele van olyanokkal, akik nem restek valóban felemelni a feneküket és SEGÍTENI. Le a kalappal előttük, leborulok nagyságuk és önzetlenségük előtt.

Bízzunk benne, hogy hamarosan levonul a víz, mindenki visszaköltözhet az otthonába és megússzuk ezt a hatalmas áradást. És végre lehiggad a felbolydult méhkasra emlékeztető média-őrület is.