Apa Keanu Reeves-esen meghajlítja a teret

Ott kezdődött, hogy egy holdsütötte, forró éjszakán Misha meglepett minket egy levadászott madárfióka tetemmel. Becsattogott vele a cicaajtón a kukk sötét nappaliba, majd orbitális nyávogással közölte, hogy történés van, le ne maradjunk. Nem dicsértük meg, morogva fogta életem miértje és szipogva nájlonzacskóba csomizta szegény exmadárkát, majd kukába helyezte. Puffogva visszafeküdtünk és megpróbáltunk tovább aludni.

A madárkolónia nyirbálásának nem volt még vége, ugyanezt 2 órán belül még 2x adta elő drága cicusunk, felborzolva az összes idegszálunkat, valamint apró darabokra törve a szívemet: nem túl felemelő érzés halott madarakat nézegetni éjnek idején, ámbár részemről sosem, semmikor…

Pár napig nem melózott éjjelente kiscicám, békességben aludt mellettünk, mintha mi sem történt volna. 

Sokáig nem tartott a nyugi, éktelen vernyogásra ébredtem a minap éjszaka. Prüszkölve kapcsoltam villanyt a nappaliban, ahol baromi büszkén egy falatnyi egérkét csócsált a szentem. Reménykedve néztem hátrafelé, abban bízva, apa tuti ott nyomul mögöttem és már készül a dög összeszedésére. 

Koppantam, mint cserebogár a lámpaburán, mert azt láttam, drágaságom hanyatt fekszik a hitvesi ágyban és úgy horkol, hogy a függöny fodrosan lebeg minden levegővételénél, akár egy tüchtig menyasszonyi fátyol. Rám hárult hát a piszkos munka.

Néhány napig ismét csendesen teltek az éjszakák, ám most éjjel Misha olyat alkotott, hogy csak ámultunk.

Sikerült jó mélyen elaludnom, ami ritkaság számba megy, mert általában felébredek minden kis zajra. Ennek ellenére most éjjel apa kitartó lökdösésére keltem. Suttogva szegezte nekem a kérdést, hogy mit csinálhat vajon Misha?? Mivel ALUDTAM, úgy 45 méter mélyen, dunsztom sem volt róla, mire céloz, ámbár közben meghallottam, amint macskám föl-le grasszál a lakásban idegbeteg módra és a gyerekek játszószobájában mindent akkurátusan felborogat. Így hát férjecském kérdésére megnyugtatásul közöltem: „Mit csinálna? Épp most tör össze mindent.”

Álomittasan kászálódtam ki az ágyból. A villanygyújtásra macskám még cikázóbb mozgásba kezdett. Aztán körvonalazódott az is, miért. Egy immár élő egér elfogásán dolgozott keményen, aki nem adta egykönnyen az életét.

Nem vagyok az a tipikusan székre ugrálós egér-félő némbör, ám majdnem triplaszaltóval ugrottam a levegőbe megrökönyödve szemlélve ádáz harcukat. Mivel a gyerekek nem csináltak estére rendet a játszó szobában, ezért hát volt nagy hejehuja, hisz az egér, keresve az egérutat, a sok játék között cikázott, míg Misha, nagyobb lévén mindennek nekiment eszetlen módon. Dőlt a babaház, a babakonyha, potyogtak a pónik, gyöngyök gurultak szanaszét. Misha pattogott, ugrált, nyávogott, az egér aprócska lábain skerázott ezerrel. Naná, hogy zajos volt a fogócska.

Végre a ház ura is talpra vergődte magát. Itt jutottam el arra a pontra, hogy pisilnem kell. Fájó búcsút intettem az ádáz küzdelemnek és becsuktam magam mögött a legkisebb helyiség ajtaját. Ha tudtam volna, miről maradok le…

Amit odabent hallottam (tompa puffanások, elharapott szitkok, lábdobogás), őszintén szólva még véletlenül sem sikerült rekonstruálnom gondolatban, hogy mi történhetett a lakásban. Mire végeztem, apa bejárati ajtót zárt, villanyokat oltogatott, cikornyás káromkodásokat fejezett be, gondoltam, minden a legnagyobb rendben.

Bekúsztunk az ágyba, de nem hagyott nyugodni a kíváncsiság. „Mi történt???”- kérdeztem.

„Ó, drágaságom, jól otthagytál a slamasztikában! Amúgy minden szép és jó. Misha még 52x megfogta az egeret, de az mindig meglógott a szájából, szerintem direkte engedte el, mert ugye így sokkal izgisebb, mint azonnal elharapni a torkát. 

Mivel tehetetlenül néztem őket – hisz olyan gyorsak voltak, hogy szemmel alig tudtam követni a kergetőzésüket! -, rájöttem, az egeret nem fogom tudni megfogni, ezért megfogtam Mishát, egérrel a szájában. Persze mire meg tudtam fogni, vagy 73x futották körbe az egész lakást, szóval már kicsit szédültem tőlük. Picit olyan érzés volt, mint Keanu Reevesnek a Mátrixban, mikor hanyatt dőlve úszik a levegőben a körülötte röpködő golyók elől. Na most mivel nekem köztudottan fáj a derekam, ezért hanyatt dőlés helyett inkább meghajlítottam a teret, valószínűleg így sikerülhetett csak elkapni a begolyózott macskánkat. De nem fogod elhinni, ezek után mi történt: Kezemben Misha, Misha szájában az egér, nagy nehezen kinyitottam foggal-körömmel-nagylábujjal a bejárati ajtót, hogy egerestül kirakjam őt, hát Misha nem éppen akkor engedte el megint a szájából azt a szerencsétlen egeret?! A kis dög azonnal futásnak eredt, utána Misha, Misha után meg az álmából felriadt, hótt koki Borcsa. Így futottak végig a kerten. Úgyhogy most kint vannak. Remélem. Legalábbis egyelőre. Bár gondolom pár perc és kezdődik minden elölről…”