Falusi fitness

Ugye milyen romantikusan hangzik? Na fele ennyire sem érzem magam most romantikus hangulatban, mivel a hétvégi ásás-gereblyézés-vetés után az alapvető mozgások legkisebb kivitelezése is hangos huhogások közepette megy csak, beleértve egy laza orrfújást is.

Hát igen, a nem szokta a cigány a szántást, most nagyon jól értendő rám is, a panellányból lett kerti angyalkára.

A bevetendő kert nagysága (vagy leginkább kicsinysége…) hát szóval elenyésző, ám efféle testmozgáshoz nem szokott porcikáim úgy nyafognak, miközben művelem a földet, mintha maga Hannibál Lecter jött volna vendégségbe hozzánk egy jó kis nyúzásra.

Persze életem pasasa rohadtul ért hozzá, hogy kedvet csináljon a földtúráshoz… Mivel a tavasz csak papíron jött el, ám még senki sem tapasztalta, kb. annyi kedvem volt a földműveléshez, mint másodikosnak a matek házihoz. Szóval húztam halasztottam, nyögtem már előre és természetesen az összes kifogást kitaláltam, hogy miért ne menjek ki a kertbe. Köztük szerepelt a hideg van, éhes vagyok, szomjas vagyok, túl sokat ettem és ittam, a mindjárt esik az eső, hó, lavina és a biztosan orkán szél fúj az ajtón túl. Utóbbin kívül minden igaz volt. 

Erre drágám mélyen a szemembe nézett és azt mondta: „Tavaly olyan szép konyhakertet varázsoltál nekünk. És milyen jó volt onnan szedni frissen a paradicsomot, újhagymát miegymást. Annyira ügyes vagy és én olyan büszke vagyok rád.”.

Még ki sem mondta az utolsó szavakat, már rajtam volt a kertészcipőm, mellényem és menetre készen tolongtam magam előtt a bejárati ajtóban, túlvilági, fülig érő, bamba vigyorral a képemen.

Első lelkesedésem akkor múlt el, mikor becsukódott utánam a bejárati ajtó. Borcsa teli szájjal mosolyogva örült nekem és fenékriszálva táncolt körbe-körbe, mondván, itt a játszópajtás végre. Ezt egyrészt nem hagyhattam ki, szóval kénytelen voltam megdögönyözni őnagyságát, amit borzasztó odaadással, minden ízében kiélvezett. Aztán előkaptam a kutyafésűt is, mivel ki tudja hogyan, hogyan nem, kiskutyám fején a szőr csumpin összeragadt némi sártól. Egy-két napig tűrtem, hogy minden simogatásomnál bele-belebotoljanak az ujjaim ezekbe a göbökbe, ám ekkor elérkezettnek láttam az időt, hogy kifésülgessem őket. Borcsám úgy gondolta, ez a megmozdulásom is csak a szeretet jele lehet, mert ugyanolyan vidáman tűrte a csomók bontását, mint a legfinomabb fülvakargatást. Rövid idő alatt mesmeg plüsskutyát varázsoltam házőrzőnkből és elégedetten szemléltem művemet.

Ez is megvolt, mégsem pistultunk bele és még az este sem hullott a fejünkre. Nagyot sóhajtottam és a bevetendő, gazlepte területre tévedt a tekintetem. Édesem szavai, miszerint oltári büszke rám immár falsul és abszolút erőt nem adóan csengtek a fülemben. Ez az ártány tavasz! Ez az oka mindennek! Mert miért nem tud időben jönni? Már rég elvetettem volna mindent, de hát a hó alá nemigen lehet magokat dugdosni a fagyos földbe… Mostanra meg már rég be kellett volna ezt fejezni, amihez még csak most kezdek hozzá… Na.

Persze kihúztam magam és ásóra kaptam. Hisz helyettem senki nem fogja megcsinálni se ma, se holnap se sohase.

Így történt, hogy néhány óra alatt rettentő helyre kis veteményest rittyentettem a hátsó kertben, szigorúan Borcsa mentes övezetbe.

És így lehet, hogy az összes izmom lázban sajog és minden léptemet sziszegéssel kísérem.

Ami vígasztal: lesz pár hét múlva répa, petrezselyem, karalábé, retek, borsó, uborka, cukkini, patisszon, padlizsán, paradicsom és két féle paprika.

A falusi fitnesst pedig ajánlom mindenkinek, remek testmozgás, ha már ráveszi magát az ember. Csak ne kéne másnap megmozdulni…