Bár jogosítványom már van pár
éve, sokat nem használtam az autót, max. az oviig meg vissza, esetleg a heti
bevásárláskor a Ferihegyi bevásárló központ parkolójáig és onnan haza.
Ellenben, december óta
munkába járáskor rendszeresen vezetek Kispestig reggel, majd haza este.
Szerencsére nem egy világkörüli út, meg kell hagyni, ha mázlim van, 15 percet
kell csak a kocsiban ülnöm és anyázni a gyalogosokra, lámpákra (kb. 5-tel
találkozom utam során), kátyúkra, időjárásra, dugóra, bunkó autóstársakra…
Nem irigylem életem miértjét,
aki munkaidejének 90%-át tölti autóban. Ellenben nagyobb rutinnal viseli azokat
a tahókat, akik mondjuk egy olyan kereszteződésnél, ahol én állok a pirosnál és
tudom, hogy utána egyenesen folytatom az irányt, beáll mellém, abba a sávba,
amiből jobbra lehet kanyarodni, majd zöld lámpánál édesen kövér gázt ad és jobb
esetben esdeklőn indexel, rosszabb esetben pofátlanul beelőz, index,
köszi-villogás vagy bájos integetéseket mellőzve.
Napi rendszerességről
beszélünk, nem egy-egy esetről. Annál a lámpánál már gyakorlottan nézek a
visszapillantó tükörbe. Ha terepjáró, drágább Merci, BMW, Audi (a teljesség
igénye nélkül és hátperszehogy előítélet mentesen... ) jön mögöttem, nagy tétekbe merek fogadásokat kötni,
ki az, aki úgy érzi, nem köteles végigállni a sort, mit neki a várakozás, ő
megengedheti magának, hogy pofátlanul, bunkón, szabálytalanul előnyhöz jusson.
Az esetek legnagyobb részében megnyerem a fogadást. Szeretnék néha a fejükbe
látni az ilyen barmoknak, vajon mi megy végbe az agyukban, mikor a gázra
taposnak? Apa szerint NE akarjam tudni…
A másik imádott dolog, az a
kátyúsorozat, ami uralkodik az alatt a kb. 10 km alatt, míg hazajutok. A
Nagykőrösi, illetve Kőrösi utat szerintem a lyukak tartják össze.
Nyelvelharapós likakról beszélek, amik, ha egy esőnél megtelnek vízzel, hát jó
nagy zökkenéssel járó meglepetést tudnak okozni az ember lányának. A legtöbb
vályú már jó haverom, messziről köszönünk egymásnak és még időben tudom
félrekormányozni a kocsi kerekét, mielőtt nyakat törve zuttyannék ki belőle. De
megesküszöm bármire, ezek osztódással szaporodnak! Mer’ minden reggel több és
több a csapda, amit az ember már nem győz keringőzve kerülgetni! Nem beszélve a
buszok hullámvasútra emlékeztető nyomvonaláról…
Persze megint nem érdemes
azon filózgatni, hová tűnik az adófizetők pénze, mikor út épül. Hozzáteszem,
nem kevés lóvéból, hisz mindenki tisztában van vele, hogy az útépítés arany
vagy még inkább gyémánt áron működik ebben az országban. Ezzel nem is lenne
gond, feltéve, ha egyik és másik al-fő-és mellékvállalkozó ki nem lopná az
amúgy is silány anyagok felét, hogy picit még jobban meggazdagodjon, mint amúgy
is egyébként…
Szóval magyarul szarból nem
lehet várat építeni, de utat se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése