A majdnem elszőkézett állásinterjú, harangszóra

Egy jelentéktelennek induló, álmos, szürke hétköznapon az én Szabóka barátnőm jelezte felém, üstöllést hívjam ezt meg ezt a számot, ezt és ezt keressem, mert ebben az iskolában iskolatitkárt keresnek. Nem mondhatnám, hogy a pulzusom nagyon megemelkedett volna, az esélytelenek nyugalmával emeltem fel a telefont, hisz hónapokig tartó álláskeresésem alatt a milliónyi kiküldött önéletrajzra még csak nemleges választ sem kaptam.

A telefon túlvégén egy nagyon szimpatikus férfi hang arra kért, küldjem el az önéletrajzomat az általa lediktált e-mail címre. Na itt jön képbe országos szőkeségem, mert a fejemben csilingelő vészharangok ellenére sem foglalkoztam vele, hogy a kapott e-mail címben szereplő iskola neve hótt nem egyezik a barátnőm által emlegetett iskoláéval. Huss, suhant az önéletrajzom máris és a levelező rendszer becsukása után gyakorlatilag meg is feledkeztem az egészről egy teljes napig.

Másnap, mikor megnyitottam az e-maileket és szöszölgettem a sok reklám között, ismerős feladóra tévedt a szemem. Borítékolni tudtam volna egy „Köszönjük, de az állást már betöltöttük”-et, mielőtt megnyitottam volna a levelet. Épp ezért olvastam majd’ lefordulva a székről, lélegzetvisszafojtva, hogy állásinterjúra hívnak benne…

Először is levegőért kapkodtam, majd mikor némi oxigént sikeredett reszketeg tüdeimbe préselni, telefon és billentyűzet után nyúltam és az összes elérhető ismerősömnek elújságoltam a nagy hírt.

Aztán kezdett letisztulni az agyam és remegni úgy a gyomrom, mint a lábam, kezem. Citerázásom közben azon agyaltam: 1. mit fogok felvenni? (ez, mivel nőből vagyok, vagy mi, nagyon is sarkalatos pontja volt mélázgatásomnak), 2. hova kell menni és hogyan???

Nagy ijedtségemben persze megint nem gondoltam át semmit elég részletesen, bár akkor szentül meg voltam győződve arról, hogy most nem fog ki rajtam semmi és senki, felkészülten, pontosan, rendesen fogok megérkezni a találkozóra.

Eljött a nagy nap. Kellő időben kocsira pattantam. Úgy lábdoboltam a pedálokon, hogy a legelvetemültebb rock együttes dobosa besárgult volna az irigységtől. A szívem a torkomban dobogott ezerrel, tenyerem izzadt a kormányon, hol rázott a hideg, hol vert a víz, míg a célállomásra értem, gyakorlatilag az ájulás szélén voltam, örültem, hogy a sebességeket megtaláltam… elvétve. Az útvonal egyszerűségét mutatja, hogy még anciságom is odatalált, GPS igénybevétele nélkül! Háromszoros hurrá! Mi több! Parkoló helyet is találtam, méghozzá könnyedén! Ász voltam, királylány, ügyike, zseni és még sorolhatnám. Borzasztóan elégedett voltam magammal.

Mivel még volt negyed órám, komótosan kifújtam magam a kocsiban, felhívtam életem miértjét, hogy legalább ő ne idegeskedjen miattam tovább, meghallgattam néhány világslágert a rádióban, majd mikor némiképpen rendszeresebbé vált a szívritmusom, nagy levegőt véve beléptem a suliba.

Mivel benne jártunk már a délutánban, csak pár gyerek lézengett ráérősen a folyosón, egy asztalnál pedig két érettebb, gömbölyded hölgy beszélgetett, láthatóan tudomást sem véve arról, hogy beléptem és várok valamire… valakire… jó szerencsére, hogy esetleg vetnek rám egy pillantást.

Egy kis várakozás után feladtam velem született udvariasságomat és mondat közepén egy kétezer wattos mosolyt küldtem mindkettőjük felé és nagyon határozottan közbevágtam. A két hölgy úgy mért végig, mintha legyilkoltam volna három iskola teljes gyerekseregletét a tanári karral együtt. Szándékosan elsiklottam megsemmisítő pillantásuk felett, elregéltem, mi ügyben jöttem, szó szerint, hogy az igazgatói irodát keresem, mert állásinterjúra jöttem. Egyik hölgy picit részletesebben mért végig röntgensugárzású szemeivel és kissé félrebiccentette a fejét: „Milyen állásinterjúra?” – kérdezte parányit kötözködő stílusban, felemelt varjú hangon. Ekkor kezdett szólni bennem egy vészharang, bár még elég halkan.

„Iskolatitkári állásra.”- feleltem egy háromezer wattos mosollyal a képemen. A kérdező hölgy itt kissé elsápadt, mondhatni szürkéből zöldbe színjátszotta magát, majd jól láthatóan megkapaszkodott az asztal sarkában. Itt már erősebben szóltak a fejemben a harangok, de nem értettem, hol hibázhattam el.

Pár pillanat múlva megerősítette a szívét és kihúzva magát közölte, hogy ki van csukva, hogy ők iskolatitkárt keresnének, mert ebben az iskolában ez a poszt foglalt. Mégpedig szerény személye által.

Most rajtam volt a sor, hogy azt érezzem, kihúzták a lábam alól a szőnyeget. A vészharangok már úgy dübörögtek a fejemben, mint egy elefántcsorda, az agyam ezerrel pörgött. Az igazgató nevét véletlenül megjegyeztem, gondoltam megosztom a hölggyel. Csodák csodájára nénink arca egy csapásra felderült, mint vihar után, ha madárcsicsergéssel tarkítva derül ki az ég. A nyelve is feloldódott azonnal, mosolyogva irányított kézzel-lábbal a helyes útvonalra: az egy utcányira lévő MÁSIK általános iskolába. Egymás szavába vágva próbált a két hölgy eligazítani, kicsit kacarászva a nagy ijedelmükön, mint két csitri, matek óra előtt. Porba tiport önérzetem utolsó morzsáival megtűzdelt fogcsikorgató mosolygással pillogtam rájuk.

Utóbbi mozzanatok már csak felületesen jutottak el a tudatomig, agyam ezerrel pörgött, számolta a méreg drága elvesztegetett tizedmásodperceket. Az iménti nyugodt magabiztosságom egy csapásra foszlott semmivé… Daráltam egy köszönömöt és úgy loholtam a másik suliba, hogy szabályos kondenz csík lebegett mögöttem.

Kocsonyásan reszkető végtagokkal nyitottam a nehéz kaput, sírni lett volna kedvem, pedig éppen időben léptem be az épületbe. NEM KÉSTEM EL! De a csúfos kaland ott tombolt bennem, mintha az égből jött volna egy figyelmeztetés: nehogy azt higgyem, minden rendben van, töröljem le a képemről az önelégült vigyort, kapjam össze magam és kellő alázattal álljak az előttem lévő feladathoz.

Az interjú remekül sikerült, bár fal fehér voltam és csapzott, ennek ellenére igen-igen összeszedett. Felvettek. De megint tanultam valamit: a vészcsengőkre időben figyelni kell, mert azok nem véletlenül csilingelnek harangjátékot az ember fejében. Na meg persze óvatosan a kérdezősködéssel, hisz frászt hozhatunk bárkire pillanatok alatt. Na meg a körültekintés… Mielőtt vállat rándítanánk egy eltérő néven az e-mail címben, NE higgyük, hogy az csak a véletlen műve lehet. Jó kis lecke volt…