Az egész ott kezdődött, hogy tavaly, karácsony közeledtével eldöntöttem, ha törik, ha szakad, mézeskalácsot fogok sütni. Családom pechjére se nem törött, se nem szakadt, így hát nekilendültem, pont ahogy szoktam: teljes odaadással, szívvel, lélekkel, hévvel, busszal, villamossal…
Gyakorlatlanságomnak és/vagy szőkeségemnek tudhattuk be azt az el nem hanyagolható tényállást, hogy seperc alatt alakítottam át konyhánkat, étkezőnket és gyakorlatilag a fél nappalit mézeskalács gyárrá, ugyanis recepthez nem szokott szemeim bár látták, hogy a hozzávalóknál a liszt mennyiségét 1, azaz egy kilogrammban határozták meg, ám ezt az adatot abszolút elhanyagolható információnak ítéltem meg. Ebből adódik, hogy sütemény hegyeket voltam kénytelen készíteni, hisz a már begyúrt tésztát, benne az arany árával vetekedő hihetetlen mennyiségű mézzel, már nem volt szívem kihajítani. Gondoltam, elajándékozni is remek lesz, ha már nem győzzük enni.
Márpedig a gyerekek nagyon is szerették. Ebből következik, hogy idén már célirányosan kotortam elő a tavalyi receptet, jottányit sem óhajtván változtatni sem a hozzávalókon, sem a mennyiségeken, ellenben már jól felkészülve arra, hogy néhány órára manufaktúrává változtassam át otthonunk nagy részét.
Igen ám, csak épp azzal nem számoltam, hogy egy nagyon komoly hozzávaló beszerzése kifog rajtunk.
A dolog ott indult, hogy vasárnap, mivel a gyerekek a mamánál voltak, nyakunkba vettük a világot apával, hogy beszerezzük a még Jézuska listájáról lemaradt beszerezni valókat. Jól felkötöttük előre a kellő ruhadarabjainkat, mert lelki szemeimmel már láttam, hogy mire számíthatunk a boltokban: jóra biztosan nem. A karácsony szelleme az emberekben az ünnep közeledtével valahogy mindinkább elővarázsolja a klasszikus értelemben vett állatot.
Sajnos nem csalódtunk. A polcokon összevisszaság, a padlókon csomagoló papír darabkák, félig megevett joghurt a cipőosztályon a mamuszok között, sonka a réteslisztek polcán, káosz és fejetlenség. Mindenki vásárol. Tök mindegy mit, mennyit, mennyiért. Tiporják egymást, lökdösődnek, káromkodnak. A karácsonyi idill a lelkemből egyetlen sóhajtással szállt el belőlem.
Szerencsére fentiek ellenére nagyon jól haladtunk. Sikeresen elugráltunk az előttünk tobzódó, őrült módjára harácsoló népség elől és ép eszünket megőrizve örültünk a listán minden beszerzett dolognak.
Ám a lista alján még ott volt az a bizonyos mézeskalács fűszerkeverék, ami nélkül valljuk be, nem mézes a mézes…
Amikor a harmadik boltban is csak a hűlt helyét találtuk a polcon, kezdett körvonalazódni bennem, hogy a feladat nem is oly könnyű. A negyedik boltnál épp zárásra értünk a bejárathoz. Könnyen észrevettük, hogy már nemkívánatos vásárlók vagyunk, hisz gyönyörűen koppantunk az elvileg automatán nyíló ajtón. Értetlenül bámultunk egymásra életem párájával és vonogattuk vállunkat felváltva. Férjem volt az, aki elsőnek megfejtette a kódolt üzenetet, rápillantván órájára, majd az üvegre bökve, ahol a nyitvatartási időt tüntették fel jól láthatóan. Összesen kb. 12 másodperccel csúsztunk le.
Ez a méreg, nem a bakfitty, gondoltam magamban, majd már-már feladtam, ám drágaságom még tartotta bennem a lelket. Egészen a következő boltig, ahol – bár a nyitvatartási időben mentünk -, ismét csak egy „márelfogyottésnemisjönkarácsonyig”-gal lettünk gazdagabbak.
Ezt hallván nagyjából össze is omlottam. Elfáradtam. Nem hittem, hogy éppen egy nyavalyás fűszer miatt kell az ötvenedik boltba is berontanunk és mérgezett egér módjára hajkurászni. Bosszús voltam, csalódott és mérges: Az egész világ mézeskalácsot süt?????! Nélkülem?????!
Miután lehiggadtam, azért egy dolog letisztult bennem. Megérkeztünk a következő áruházláncba, ám míg parkoltunk, közöltem, hogy ha itt nem kapunk, azt égi jelnek veszem, ergo nem sütök mézeskalácsot idén.
Kaptunk.
A polcpakoló srác azért elregélte, kéretlenül is, hogy idén úgy viszik ezt a cuccot, mintha magától megsütné a kalácsot, amint a tésztába kerül, tehát érezzük magunkat bátran kivételezetteknek, szerencsésnek és megtisztelve, amiért birtokolhatjuk.
A kalács nagyon finom lett. Ja, és ha valaki keresné, felvásároltam az egész készletet. A jövő évit is. Na nehogy már a Riska fejje meg a gazdasszonyt J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése