Gyakorlatilag ott tartok, hogy ha együtt vagyok a gyerekeimmel,
már reggel 9—re égnek áll a hajam és bármelyik szól hozzám: „Anya…!”, én torkom
szakadtából vágom vissza: „NINCS ANYA!”.
A’sszem, kicsit kimerültem, vagy mi. Persze anyósom segít, néha
magához veszi az aprónépet. Így volt ez a múlt héten is, mikor történetesen még
az égiek is velem voltak és küldtek a nyakamra néhány gázszolgáltatás mentes
napot. Mivel a meleg víz és a főzés is gáz alapú (fűteni hála az égnek 40
fokban ritkán kell…), ezért úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy az unokák
mamázzanak kicsit, míg mi apával megbirkózunk a hideg víz és a mikró adta
örömökkel…
Első gyerekmentes napomon azon vettem észre magam, hogy reggel
korábban keltem, mint mikor a kölkök a hasamon ugrálva ébresztenek.
Nem nagyon találtam a helyem, kóvályogtam a csont üres lakásban,
kávéztam, mosakodtam, felöltöztem. Rengeteg tervem volt fejben, csak nekiállni
volt nehéz.
A tv-t bekapcsolván automatikusan a Minimax csatornára tévedt a
kezem, bár a második mese után (viszonylag hamar!) kapcsoltam, hogy egyedül
vihogok a sztorin.
Állandóan elmagyaráztam magamban, hogy éppen mit csinálok (ha
valaki lát, tuti, hogy hülyének néz).
Energiáimat lekötni pedig csak úgy tudtam, hogy heveny
nagytakarításba fogtam. A fura az volt, hogy reggel 9-re már az összes ablakot megpuceváltam
és a függönyök öblítőtől illatozón száradtak előttük…
Gyorsaságom nem alapult máson, mint hogy nem volt senki, aki
percenként félbeszakított volna: szomjas vagyok, éhes vagyok, pisilni-kakilni
kell, bántott a Bence, nem adja oda, meghúzta a hajam, megkarmolt, belém
rúgott, nem ezt a mesét akarom (én: nem akarod, kéred!), ki akarok menni (nem
akarok, szeretnék!), mikor ebédelünk, mit ebédelünk, nem találom a piros masnis
babámat…
Valamint azon is, hogy ha valamit odébb tettem, az nem mászott
vissza orvul a következő pillanatban. Sunyi kis kezek nem borították ki az
ötvenszer rendbe rakott játékos dobozt, nem öntötték ki a gyöngyöket,
üveggolyók sem gurultak sandán a talpam alá, sem pattogós labdák, fakockákat
sem felejtett senki a padlón, a legók is ott sorjáztak, ahová raktam őket, a
frissen felporszívózott szőnyegre nem szórtak morzsát és gyurmát sem tapostak
bele azonnal. A kipucolt wc-t senki sem pisilte le, a ragyogóra suvickolt
mosdót senki sem mancsolta össze szénfekete praclikkal. A padlót senki sem vizezte
össze és még aprócska Balaton sem keletkezett a fürdőből egy szimpla kézmosás után.
A fehér kéztörlő fehér maradt, nem szürkült egy használat után galambszínűre. A
szőnyeg nem állt minden megigazítás utáni ötödik percben már félig keresztben,
a filctollak a helyükön sorakoztak és babaruha sem borította hóesésként a
gyerekszoba padlóját.
Igaz, csak a pakolás része fél napomba telt, hogy amit máskor csak
úgy leteszünk valahová, annak helyet keressek. Olyan végleges félét…
Estére mozdulni sem bírtam a fáradtságtól, viszont
nosztalgiázhattam egy fincsi mosakodással, úgy gondoltam, meghagyom apának a
jéghideg zuhany adta örömöket J
Másnap irány a kert! A hetek óta felhalmozódott gaztól
szabadítottam meg a virágos kertet és a veteményest is. Délelőtt még csak-csak
haladtam, eltökélt voltam, gyors és módfelett hatékony!
Délre már csak fél gőzzel működtem, addigra úgy elfáradtam, hogy
mozdulni sem volt kedvem. Szomszéd Laci bácsi jóvoltából meggyógyult a kapám,
így délután – ha akartam, ha nem -, folytatni kellett a munkát… Utólag is: Laci
bácsi hibája az egész… J
Mondanom sem kell, estére olyannyira elfáradtam, hogy már az sem
tudott lelkesíteni, hogy ismét meleg vízben zuhanyozhatom le az egész napi
mocskot magamról.
A következő reggelen még a lábra állással is gondjaim voltak, hisz
az izomláz úgy hatalmába kerítette egész testemet, mintha nem én uralkodnék
fölötte, csupán hordozója lennék minden fájdalmasan mozgó porcikámnak.
Nem tudom, mi egészségesebb számomra: agyvérzést kapni a kölykök
anyázásától vagy belerokkanni a hiányukba. Mindenesetre többen megjegyezték,
hogy abnormális dolog tőlem az évi nem sok szabadnapomon tönkrevágni magam
ennyi munkával, ahelyett, hogy fittyet hányva a koszra, káoszra és gazra,
láblógatva, csokit majszolva és koktélozva pihentem volna ki a törpök miatti
fáradalmaimat. Nem tudom. Talán legközelebb J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése