Házi National Geographic – avagy Misha és a gyík esete

Misha cicám vadászik. Sejtettem én, hogy előbb-utóbb győz az ösztön és felszínre tör a ragadozó vér. Mégis meglepett, midőn egyik forró délelőttön arra lettem figyelmes, hogy macskám, megszakítva a szélrózsa minden irányában történő kinyúlás közepette véghezvitt lusta szunyókálását és 0-ról fénysebességre gyorsulva a másodperc töredéke alatt, rongyol az uborkák levelei között. Egy idő után lelassított. Mozgása darabossá, robotszerűvé vált, hasa szinte súrolta a földet, mancsai óvatosan, nesztelenül osonkodtak. Tekintetét egy pillanatra sem vette le arról a számomra láthatatlan valamiről, ami annyira felajzotta. Megállt. Koncentrált. Szinte szikrákat szórt körülötte a levegő… Aztán kis fenékriszálás után… két szökellés előre, az utolsónál szinte úszott a levegőben és… egy kis sötétzöld gyíkkal a szájában, borzasztóan elégedetten és büszkén ügetett felénk, óvatosan lépdelve át a szúrós uborkaleveleket.

Gyerekeim egy ideig tanakodtak, kinek is szurkoljanak jobban. A gyíkot sajnálták, Misha meg édes volt. Utóbbi győzött a szívükben. Cicám, mint aki jól végezte dolgát, erősen szuszogva a nagy hőségben, elnyúlt egy árnyékos részen. Két első mancsa közt a rémült gyík hol ide, hol oda szambázott. Exkandúrkám oda sem nézve zárta el az útját, hogy menekülni még esélye se legyen szegény párának.

Lélegzetvisszafojtva néztük a házi National Geographic adását. Úgy tűnt, nem táplálkozás céljából ejtette rabul a kis „zöldséget”, mindössze sportvadász ösztönének hódolt.

Jó pár perc telt el így, cicám szuszogott hasalva és őrizve áldozatát, aki mindent bevetett, hogy szabadulhasson. Kihasználva, hogy Misha pár pillantásra méltatta saját lábát és hevenyészett mosakodásba kezdett, a kis zöld gyíkutat nyert! Mishám méltatlankodva szaglászta két üres mancsát, a földet, minden fűszálat átvizsgált, hátha mögötte húzódik meg a préda. Hosszas, ámde eredménytelen kutatás után macsekom csalódottan nyújtózott és ásított hatalmasat. Tű hegyes, hó fehér fogait elnézve, nem csodálom, hogy szegény kis gyík Houdinit meghazudtolva vált a földdel egyenlővé.

Gyerekeim, látván, hogy ma sem nézhetnek olyat, ami felérne egy 12-es karikával a TV képernyőjén, sóhajtozva odébb ballagtak. A horror elmaradt.

Cicám kissé szomorkásan még egy utolsó vizsla pillantást vetett a lábainál meredező fűcsomókra, majd a bokámhoz dörgölőzve nyaúzta el bánatát. Vigasztaló szavakat mormolva végigdögönyöztem, mire ordító dorombolásba fogott és dagasztani kezdte a levegőt. Pillanatok alatt elaludt. Ám a semmiben futó négy lábán tökéletesen látszott, álmában újra a kis gyík nyomában loholt. Ki tudja, talán ott ő nyerte meg a csatát…