Levél a Jövőhöz – avagy mi FONTOS és mi LÉNYEGTELEN

Kedves Jövő!

Megbocsáss a közvetlen stílusért és a tegező-viszonyért, de már-már úgy érzem, mintha ismernélek. Pedig sokszor vagy homályos, kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli. Mégis, a magam részéről biztosíthatlak, cseppet sem félek tőled, leginkább kíváncsiság van bennem irántad.

De ha már így dumcsizunk, lenne néhány kérésem is hozzád.

Szeretném, ha ezentúl figyelmeztetnél pár dologra, ugyanis vannak esetek, mikor száguld alattam a paci és csak utólag válik világossá, hogy olyan dolgok miatt problémáztam, ami szót sem érdemel. Mert felesleges, időpocsékolás, lényegtelen.

1. Amikor azért tépem a hajam, mert a gyerekek nem raktak rendet a szobájukban (vagy a nappali közepén), légyszi rúgj bokán, vagy küldj egyéb jelet, ne skálázzak emiatt. Mert LÉNYEGTELEN. Ami igazán FONTOS, hogy jót játszottak és jól érezték magukat közben. Hogy egészségesek és vidámak. Esetleg üljek melléjük inkább legózni, mert a mosogatnivaló úgyis megvár.

2. Ha amiatt rinyálok magamban, hogy túl vastag a bokám, figyelmeztess, hogy ez tök LÉNYEGTELEN. Ami igazán FONTOS, hogy nem fáj és lábra is tudok állni. Szólj rám, hogy a kánikula közepén nyugodtan vehetek fel rövidebb ruhadarabokat, nem kell csüdig csadorba bújtatnom magamat, hogy eltitkoljam kevésbé kecses alsó végtagjaimat.

3. Ha egyszer is rínék amiatt, hogy még vagy 250 ezer évig kell fizetnünk a lakáshitelt, emlékeztess rá, kérlek, hogy fedél van a fejünk felett, méghozzá olyan, amilyet szeretünk, és ez az igazán FONTOS. Amíg ki tudjuk nyögni a törlesztőket, addig a többi LÉNYEGTELEN.

4. Ha panaszkodnék egyszer is azért, hogy a munkám nem éppen álommunka (ez nem szokásom amúgy), gyömöszöld be a számat és nézz rám rettentő szigorú arccal. Ebből tudni fogom, hogy össze kell tennem a két kezem, hogy állásom van és ez az igazán FONTOS. Hogy hányszor kell tartanom egy hányós kisgyerek fejét a vödör fölött, vagy hány vérző orrot kell tamponálnom, és hány telefont kell felvennem naponta, mennyit kell kínlódni a tankönyvrendeléssel, az LÉNYEGTELEN.

5. És végül, ha azért nyekeregnék, hogy az én Életem Miértje ilyen meg olyan férj vagy apa, világíts rá kérlek, hogy mégis Ő az, aki a mai napig a legváratlanabb pillanatokban meg tud nevettetni. Akire bármikor számíthattam jóban, rosszban, betegségben, egészségben. Támaszkodhattam rá. Ő az, aki úgy szeret, ahogyan vagyok. Szeretett lányként, szeretett feleségként, szeretett várandósan és szeret anyaként. Szeret, ha szomorú vagyok és szeret, ha vidám. Szeret, ha bosszús vagyok és szeret, ha megbocsátok. Vannak hibái, igen, de ha a TÖKÉLETES pasira vártam volna, még mindig pártában árulnám a petrezselymet, valószínűleg életem végéig, és addig is fonogathatnám szép ősz, bokát verdeső szakállamat. Hisz a TÖKÉLETES pasi nem létezik (vagy foglalt, esetleg meleg vagy pap). Mellesleg jómagam sem vagyok tökéletes, így hogyan is várhatnám el Életem Párájától, hogy ő az legyen… Ami igazán FONTOS, hogy szeretjük egymást. És hogy nélküle nem tudom és nem is akarom elképzelni a Jövőt…

Szóval kedves Jövő! Taníts meg rá, kérlek, hogy mi az igazán FONTOS és mi az, ami LÉNYEGTELEN. Taníts meg rá, hogy türelmesebb legyek, hogy ne azonnal robbanjak, számoljak el ezerig, ha kell és gondoljam át, vajon megéri-e problémázni.

Nem ígérem, hogy mindig a dolgok szebbik oldalát látom majd. De ha Te segítesz, talán könnyebben veszem majd az akadályokat.

Előre is köszönettel:

Zsuzsi