Lezárult egy korszak…

 

Sokszor hangzik el közöttünk életem párjával a fenti mondat. Korszakok jönnek és mennek. Kisebbek és nagyobbak. Egyik lezárulta jobban, másik kevésbé visel meg. Hol örömujjongással fogadom az új kezdetet, hol pedig fájó szívvel válok meg a megszokottól.

Lezárul egy korszak, mikor már nem a szüleid tartanak el, mikor elköltözöl otthonról és a magad ura leszel.

Lezárul egy korszak, mikor bekötik a fejed. A változást még annyira nem is érezni a mindennapokon, inkább akkor, mikor már biztosan tudjátok, hamarosan hárman lesztek.

Akkor végleg lezárul egy korszak, mikor az a kis jövevény beférkőzik a mindennapjaitokba. És bár sóhajtva gondolsz rá néhanapján, hogy milyen jó volt azelőtt, legalább hétvégén pihenni, azért fogalmad sincs, hogyan tudtad elviselni addig az életet a nélkül a töpörtyű nélkül…

Aztán persze lezárul másik korszak, mikor a töpörtyű feláll, édesen beszélni kezd, egyedül öltözik, eszik, pisil, fogat mos…

Korszak zárul le, mikor már nem kell több pelus, hintőpor, popsi kenőcs, babakocsi…

Amikor bölcsődébe, óvodába megy… vagy éppen onnan ballag el.

Amikor visszamész dolgozni a gyerekek mellől.

Lezárul valami, mikor új, szebb, jobb helyre költözöl, szépítgeted, építgeted, büszke vagy rá, csinosítod és elégedettség önt el, akár hányszor csak rápillantasz a családi fészekre.

És korszak zárul le akkor is, amikor valakit, aki számodra nagyon fontos volt az életedben, végleg el kell búcsúztatnod.

Először akkor éreztem magam igazán felnőttnek, amikor édesanyám elment. Már nem voltam senki Zsuzsikája…

Nem hívhattam fel telefonon, ha bármi öröm vagy bánat ért. Nem sírhattam ki magam a vállán, nem fogta a kezemet és nem próbált meg más útra terelni, mint amin jártam – bár mindig sejtvén, a makacs fejem úgysem fogadja meg a tanácsát… Sosem gondoltam, hogy egyszer még ennyire tud majd hiányozni a tanácsa.

 

Nem hittem, hogy rájövök, annyi mindent nem beszéltünk még meg és már nem is tudunk soha. Nem kérdezhetem meg tőle, amit 30 évig nem mertem vagy nem akartam, hogy miért váltak el apukámmal és hogy az apám miért nem látogatott a válás után soha? Miért nem ment újra férjhez, bár csinos volt, szép és okos? Miért kínlódott a bátyámmal és velem hosszú éveken át egyedül? Már nem mesélhet sem jóról, sem rosszról…

Nem csinál több halászlevet karácsonykor, pedig olyan halászlevet csak ő tudott, sem krumpli salátát, pedig az enyém sosem lesz olyan finom, mint az övé volt, bármennyire is igyekszem, és nekem most át kell értékelnem a karácsonyokat, mert nélküle már nem ugyanolyanok…

Lezárult egy korszak… De a mai napig lendül a kezem a telefon után, ha öröm vagy bánat ér. Jó lenne megosztani vele. Jó lenne kicsit Zsuzsikának lenni…

Lassan 4 éve már.

De nagyon hiányzik.