Jajj úgy élvezem én a strandot…

Szombati leltár:

1 db ropogósra sült apa, ordító fejfájással, valószínűsíthető napszúrással, agyvérzés gyanúsan, idegtől remegőn

1 db fürdőruha vonalában szénné sült anya, amúgy barnán, de hulla fáradtan, antiszociális állapota csúcsán

1 db közepesen ropogósra sült Enikő lázrózsás arccal és megkapott háttal, combbal

1 db kócos, de annál szebb barnára sült Bogi, kissé megkapott pofival

1 db néger Bencus, leégésnek még csak nyomát sem mutatva, holott a legtöbbet ő tartózkodott napon, vízben közülünk…

Elhatároztuk nagy lendülettel, hogy mivel idén nyaralni úgysem megyünk, bevállalunk egy egész napos strandolást a kölykökkel. Olyan fülest kaptunk, hogy Kiskunmajsán kiváló a strand, talán kicsit messze van, de kárpótlásul olcsóbb, jóval kevesebben vannak, mint bárhol máshol és még a kicsik részére is van csúszda stb. Kiválasztottunk egy szombati napot, egyeztettünk bátyusomékkal (ők már sűrűbben megfordultak ott) és szervezni kezdtük a kiruccanást.

Már meg sem lepődtem (hisz nem mi lennénk, ha nem így lenne…), mikor kiderült, hogy éppen azon a hétvégén Sör Fürdő Fesztivált rendeznek PONT azon a strandon, ahová igyekszünk. Így fordulhatott elő, hogy a belépő ennek tudatában drágább volt, viszont a fürdőt látogató népség kb. 5x annyi, mint egy átlagosnak mondható kánikulai augusztuson, de hogy több sebből vérezzen a történet, mindenféle műsorral, koncerttel fűszerezve az eredetileg nyugisra, pihikésre tervezett programot. Nesze neked olcsó és csendes hely kevés emberrel…

A strand amúgy gyönyörű és valóban minden megvan benne, amiről csak álmodni lehet: csúszdapark, hullám medence, termálvizes medence, kölyökmedence, egyszóval mi szem-szájnak ingere, és akkor még nem is említettem a tavacskát, ahol sajnos idő hiányában elő sem fordultunk, meg a játszóteret. A terület tiszta, a fű selmyes, a kiszolgáló személyzet pedig elképesztően kedves (még a WC-s nénik is!!! - pedig aprópénzes edényke sem volt kihelyezve).

Persze akadtak furcsaságok, amik mellett nem lehet szó nélkül elhaladnom. Ilyen volt, mikor a hullám medencében egy fiatal pár megjelent egy óriási gumimatraccal. A bátyámmal összenéztünk és ő csak ennyit mondott: „Nem az a paraszt, aki mobilt visz az Operába, hanem az, aki vezetékest!”. Az amúgy is hulla zsúfolásig megtelt medencében, ahol még őrülten dobálják is az embert és az embör gyerekét szintúgy a tengeribetegséget is okozó hullám hegyek, ott a srác szemrebbenés nélkül húzza a matracon terpeszkedő kedvesét. Mert csak…

Nem nagyon ragadtunk le ennél a témánál, megszoktuk már, hogy ahol sok ember halmozódik fel, ott sűrűbben bukkannak fel az elmeháborodottak is, vegyülve a ritkábban előforduló normálisabb egyedekkel.

Egy másik medencében, ahol amúgy volt egy szélesebb, lankásabb csúszda is, na meg vízköpő (ami a legváratlanabbkor tud ki- és főleg bekapcsolódni…), dzsaltunk dudorászva a medencényi húslevesben (mely állagát tekintve inkább már-már pörköltre hajazott), mikor Tibim egy parton sántikáló középkorú csókára lett figyelmes. Nem kellett hozzá szemüveg, hogy észrevegye a térdén éktelenkedő tenyérnyi vérző sebet. Fickónk fittyet hányva a népségre és főleg a vidáman gennyedző sebére, holt nyugodtan grasszált be a medencébe, ahol annyi hering-módra összegyűlt ember tolongott, hogy egy gombostűt sem igen lehetett volna lepottyantani. Nem vagyok nagyon lepra-undoros meg ilyesmi, de elég gyorsra vettük a medencéből való távozást, mielőtt elebolásodnánk vagy mi…

Hát a legnagyobb sláger, mondanom sem kell, az a manómedence volt. Nem részünkről… Bencét gyakorlatilag egy fél méterre sem lehetett elvonszolni mellőle, mert azonnal torkaszakadtából rákezdett a magas C-ben történő vonyításra, szegény megboldogult Zámbó Jimmyt meghazudtolva… Vize pár fokkal melegebb a többinél (keresztlányom szerint a sok kisgyerek pisijétől – nem csinált gusztust hozzá különösképpen :) ). Ebben is kialakítottak egy kisebb csúszási lehetőséget, egy vízfüggöny alól indulhatott a gyermek és nagyjából egy fél körív megtétele után érkezett a medencébe. Igaz, mivel a lendület általában kisodorta őket a körív szélére, nagy eséllyel csapódott 10-ből 9 a medence falának, erőst szívritmus zavarokat okozva ezzel a szülőknek… Megoldható volt a dolog, csak lent várni kellett anyának-apának a csemetét, hogy még időben elkapja, becsapódás előtt. Egy ideig apa vállalta magára ezt a nemes feladatot, majd megsajnáltam szegényt, mivel kb. 20 perc alatt a bőre színe kezdett a fazékban fütyörészve fortyogó homáréval vetekedni, így árnyékosabb helyre zavartam. Beálltam hát a csúszda alá és vártam az enyéimet, akik trallalázva mentek körbe-körbe, nem sajnálva az időt és energiát. Persze közben megmentettem vagy 20 másik kölök életét is, de hát nem panaszkodom, mindig is Super Woman akartam lenni… Már épp kezdtem volna megbékélni ezzel a poszttal is, mikor feltűnt a tömegben, az általam annyira kedvelt Dömper Ödönke (szerintem nincs a világon olyan hely, ahol meg ne fordulna legalább egy, ha én is a közelben vagyok…) malomkeréknyi úszógumival a hóna alatt. Szép komótosan, pusztán fél kézzel odébb tolt néhány csúszdázni óhajtó kicsit az útjából. Ezt simán megtehette, mivel méretei, valamint kora nagyjából a gyermekmedencét használó gyerekek háromszorosa lehetett, de lehet, hogy több. Mikor megtisztította a terepet az anyjukért ordító kicsiktől, szép komótosan elterpeszkedett a traktorkeréken. Idő közben idősebb Dömper Ödön is színre lépett, méghozzá a csúszda aljánál, hogy elkapja a nagyjából 1m magasról lecsorgó kis Dömpert… Na itt gurult el a gyógyszerem sokadszorra és kívántam, bárcsak otthon lennék a kényelmes kis kanapémon olimpiát szürcsölve és sört bámulva...

Amikor Traktorarcú Sanyika már vagy a 42. alkalommal ugrott rá a lábfejemre direkt és villantotta rám ezer wattos, ám több helyen foghiányos mosolyát, váltam a normálisnál is jobban antiszociálissá…

Hogy meséljek jót is – mert alapvetően reklám akar ám lenni ez az egész -, a Sör Fürdő igen színvonalas műsorral is szolgált ám nekünk. A versenyeken (sörivó verseny hölgyeknek, sörhas szépségverseny meg ilyenek) sajnos a kölykök miatt sem részt venni, sem röhögni nem tudtunk, mivel ők nagyjából a medencékhez szegeztek minket ezerrel, de a hangosítás miatt a zenei összeállításról – sajnos! -, még így sem tudtunk egészen lemaradni. Elsőként a Defekt Duó próbált a kegyeinkbe férkőzni… kevés sikerrel. Mivel nem nagyon csipázzuk őket, ezért csak találgatni tudtunk:

1.      Hogyan tudják ugyanabból a repertoárból már vagy 30 éve fenntartani magukat?

2.      Jön-e a Sas kabaré is, mert akkor mi csomagolunk

3.      Figyelemre méltó, hogy hogyan lehet ennyi baromságot megjegyezni

4.      Mikor fogy ki a tarsoly?

Nem sokáig szusszanhattunk fel, mikor végre felszedték a sátorfájukat a színpadról, mert a még ki sem hűlt helyükre befészkelte magát a Pascal vagy Kasztrál (esetleg Kasztrált Pascal??) együttes. Ahányan voltunk, népes családom minden tagja annyi félét hallott a sokszor emlegetett zenekarnév elhangzásakor. Itthon néztem csak meg a fürdő honlapján: Kaszkád szolgáltatta számunkra az olyan módon feldolgozott számokat, hogy sokszor az eredetit sem ismertük, az ő előadásukban meg amúgy is felismerhetetlen lett volna. Két énekessel is dicsekedhetnek, egyikük egy viszonylag jó hangú hölgy, aki néhány kellemes perccel gazdagította ottlétünket és egy nagyon hangos ám énekhanggal csekély mértékben megáldott fiatalember, aki – talán énektudását ellensúlyozandó - bőszen rázott ezerrel egy csörgőt a kezében, ha kellett, ha nem, még a Highway to hell alatt is, kő keményen.

Mindezek után egy néptánc bemutatóról is lemaradtunk, mivel a kölykök sokkal szívesebben áztatták ráncosra a bőrüket a medencében. Ám, ha a táncot nem is, a zenét kiválóan hallottuk a vízben is. Drága bátyám ekkor adta fel a harcot, számára a népzene aznapra már sok volt.

Az este fellépő KFT-t sajnos már mi sem vártuk meg, gyermekeim kidőltek, Enikő állva aludt, míg csomagoltuk a fürdőrucikat, türcsiket és pokrócokat, Bence a 43. hiszti és pancsolás után, energiaszintje minimumra csökkenvén, csodák-csodája csendben várta, míg felöltöztetem, Bogi borzas hajjal, félárbócon lévő szemhéjjal, csekély lelkesedéssel figyelte sürgés-forgásunkat és akkorákat ásítozott, hogy félő volt, az egész strandot lenyeli előbb-utóbb…

Hazafelé csend volt az autóban. Csimotáim a szélrózsa minden irányába dőlve horpasztottak majdnem hazáig. Máskor is megyünk. Bár megesküdtem, hogy legközelebb előre feltérképezem, lehetőleg egy nyugisabb hétvégét fogjunk ki. Legalább Defekt Duó nélkül :P