Viszlát apa

Harmincvalahány éve találkoztunk utoljára. Akkor elmentél. Otthagytál minket, a családodat. Kicsi voltam még, szinte fel sem fogtam. A térdedre ültettél a nagyszobában és azt magyaráztad, hogy neked menned kell. De majd találkozunk. Hogy jössz és meglátogatsz minket kéthetente. De jobb lesz így mindenkinek.

Összecsomagoltál. Elvittél mindent, ami szép és jó volt abban a nagyszobában. A lemezjátszót, a díszkardokat a falról és sok olyan dolgot, amire én nem is emlékezhetek, csak régi fényképek árulkodnak róluk.

Elbúcsúztunk. Aztán fogtuk neked a lift ajtaját, míg mindent bepakoltál. És nem láttalak többet.

Pedig vártalak.

Anyánk elmondta nekünk, hogy már nem szerettétek úgy egymást, mint régen. Én ebből semmit sem vettem észre. Nem veszekedtetek soha előttünk. Éltük az életünket, aztán egyszer csak felfordult minden és Te nem jöttél többet.

Pedig megígérted.

A brummogós macimat anya kezébe adtam és azt mondtam, mától aludjon ezzel, mert Te már nem leszel mellette és nehogy féljen éjszaka. Az a maci harmincvalahány évig ült az éjjeliszekrényen és vigyázott anyára.

És én vártalak.

Szemüveges lettem. Utáltam. Bénán néztem ki a piros-fehér műanyag kerettel, a bal üveg sokszor le volt ragasztva, a majom frizurámmal, az elálló füleimmel. Sírtam. Mert azt hittem, azért nem szeretsz már, mert csúnya vagyok. Azért hagytál el minket, mert nem bírod elviselni, hogy ilyen rusnya gyereked legyen. Szorongtam és kínlódtam. És hiába mondta nekem a dédi és anya, hogy nem miattam mentél el. Én ezt nem hittem el.

És még mindig vártalak.

Iskolás lettem. Jó tanuló. Csendes, visszahúzódó gyerek. Olyan kis esetlen bénaság. A családlátogatáson megütötte a fülemet egy szó: Veszélyeztetett. Mikor a tanárnő elment, rákérdeztem anyánál, hogy mitől vagyok én veszélyeztetett? Mert akinek elváltak a szülei, az veszélyeztetett gyerek. Nem éreztem magam annak.

De már kevésbé vártalak.

Sokszor kerültünk anyagi válságba. Te pedig nem voltál bőkezű a gyerektartást illetően. Pedig olyan hírek járták, hogy külföldön dolgozol és nem szűkölködsz éppen.

Azt is hallottam, hogy új családod lett.

Megszűntél számomra. Évek teltek el. Nem kerestél és nem adtál hírt magadról.

Dühös voltam. Csalódott. Értetlen. Miért?

Aztán inkább közömbös.

Tudnod kell, anyánk soha, egyetlen rossz szót sem ejtett rólad nekünk. Nem szidott. Nem mondta, hogy ha nem mész el, szebben és jobban éltünk volna, mint nélküled. Nem sírt utánad, de nem is ócsárolt. Így alakult. Valahogy mindig ez volt a vége. Egy belenyugvás a részéről.

Nyilván ő sem volt szent és nem csak a Te hibád volt, hogy „így alakult”. De gyerekként ezt nem így láttam. Hibáztattalak sokáig.

Ma már nem hibáztatlak semmiért. Nem vagy.

Felnőttem. Nélküled.

Családom lett. Nélküled.

Anyánk már nincs közöttünk. Tudtad, hogy elment, Pisti elmondta neked, beszéltetek. A temetésére sem jöttél el. De talán jobb is így. Fogalmam sincs, mit mondhattam volna neked…

Gyakorlatilag árva lettem.

Hogy mi van bennem? Tagadás. És megnyugvás. Már nem hiányzol. Egy távoli emlék vagy, olyan homályos, mint egy valószerűtlen álom. Talán meg sem történtél velem. Kitagadtalak. Ha Te kitagadtál engem.

Hogy fáj-e? Hiába a tagadás, bizony elviselhetetlenül fáj. De a büszkeség úgyis azt mondatja velem, hogy Te már nem vagy az apám, ha vér szerint az is vagy. Nincs közöm hozzád. Egyetlen dolog bánt, hogy ezt nem én akartam így, hanem Te.

Adtam neked harmincvalahány évet. Többet nem adok.

Viszlát apa.

Szerethető ráncok

Nem gondolom magamról, hogy túl hiú lennék. Nem vagyok az a típus, aki órákig készülődik reggelente, nem használok vakolatnyi sminket és amit magamra kenek, az nagyjából 5 perc alatt megvan.

Nem válogatom hajamat tépve a ruhatáramat a szekrény teljes tartalmát szanaszét hajigálva a padlón és toporzékolva, hogy „NINCSEGYGÖNCÖMAMITFELVEGYEK!”. Sőt.

Mint ahogy azt sem értem soha, miért akar minden nő (tisztelet a kivételnek) fiatalabbnak látszani, mint ahány éves.

A reklámok másról sem szólnak, mint hogy hogyan csökkentsük ráncainkat, hogyan simítsuk vasaló nélkül arcbőrünket, hogyan legyen üde, 18 éves arcunk 50 helyett.

Én ezt nem értem. Lehet, hogy hülye vagyok, de én kifejezetten SZERETEM a ráncaimat. A szarkalábakat a szemem körül, a szám melletti nevetőráncokat, a homlokom vízszintes füzetvonalra hasonlító ráncait.

Gondolkodtam már szemránckrémen, de villámgyorsan elvetettem az ötletet. Minek? Ha egyszer ki vagyok békülve azzal, hogy 39 éves vagyok, nem 18, hanem pont duplán annyi. Miért kéne nekem úgy kinéznem, mint egy 18 évesnek?

Arról nem beszélve, hogy a reklámok nagy része kamu. Pont nem hiszem el, hogy párszor rákenek valami masszát a képemre, vagy egész este látószerveimen uborkakarikákkal rohangálok és a saját férjem, sőt, még a gyermekeim sem ismernek rám utána, annyira szép lesz tőle a bőröm. Humbuk. Hazugság. Szemfényvesztés. Átverés. (persze az uborka jó és hasznos és szeretjük is… legfőképp belsőleg alkalmazva, bár kisírt szemekre is hatásos gyógymód, elismerem – igaz, nem sokszor próbáltam).

Fentebb leírt módszerek viszont baromi hatásosak lehetnek, ha a családunk épp depressziós hangulatban leledzik. Anya felken egy édes kis bugyirózsaszín vagy éppenséggel fűzöld maszkot a képesebbik felére, hatalmas hajcsavarókra bongyorítja üde tincseit, majd előlibben a fürdőszobából: tádáááámmm! és garantált, hogy apa meg a három kölyök vinnyogó röhögésbe fog, lévén, életükben nem láttak még ilyet.

Mégis a legtöbb reklám el akarja velünk hitetni, hogy mindenképpen meg kell vennünk az eladni kívánt terméket, mert anélkül csúnyák és öregek vagyunk. Nem élhetünk formulák és bio-izék nélkül, melyek egyre mélyebbre hatolnak a bőrünk alá és feltöltik és rugalmasabbá teszik és babapopsivá változtatják a fejünket. Mert megérdemeljük.

Szerintem a ráncainkat is megérdemeljük. Mindnek megvan a maga története – bár jómagam nem tartom ezeket számon, de az tény, hogy az ikrek születése utáni másfél év nem alvás után kissé szaporodtak arcomon a barázdák. És NEM a nevető ráncaim… De attól még nem nézek undorral a tükörbe. Nem hiszem, hogy azonnal fel kéne varratnom vagy épp töltetnem, ha itt-ott már nem fiatal a bőröm. Nem nézegetem órákon át a tükörképemet azon agyalva, hogy mennyivel másabb lenne, ha nem ilyen lenne. Ilyen. Elfogadtam.

Mindenképpen pénztárcakímélő és lélekemelő, ha megbékélünk azzal, amit a tükör mutat.

Egy 50 éves nő pont 50 évet élt már. Nem 25-öt. Miért kéne elfelejteni azt a sok évet és úgy tenni, mintha nem is lett volna? Nyilván volt abban az 50 évben jó és rossz egyaránt. Volt benne épp elég sírás és volt benne sok-sok nevetés. Ha ezek nyomot hagynak egy arcon, az nem véletlen.

A ráncaink a mi ráncaink. Szerintem legyünk rá büszkék.

Kimenő hétvégére

Imádom a gyerekeimet. De…

Minden nem kívánatos mondat így kezdődik, itt mégis van egy DE. Mert az ember egy idő után azt veszi észre, hogy az élete egy végtelenített magnószalag, egy verkli, egy kézi habverő. És ez nem az igazi.

Amikor az van, hogy minden nap ugyanaz és már belefáradtunk a mosásba, takarításba, az utasításokba, a számonkérésekbe, akkor olyan jól esik kicsit kirúgni a hámból, ha csak röpke másfél napra is. Kicsit mást csinálni, mással lenni, lazítani. Becsukni a lakás ajtaját olyan tudattal, hogy megint nem volt idő felporszívózni és a mosdó is épp eléggé mocskos az ott mosott 3x2 db retkes kis gyerekkéz lenyomatával. De hátat fordítani annak, hogy a szennyes tartó tele, elfelejtettem virágot locsolni, bevetni az ágyakat, rendet csinálni a konyhaasztalon és maradt néhány mosatlan edény is a mosogatóban.

Az ajtót rázárom minderre és a kulcsot is ráfordítom. Majd a gyerekek a nagyinál landolnak – hozzáteszem, legnagyobb örömükre -, én pedig látogatást teszek a barátnőmnél.

Ritka alkalom. Mert mindig ő jön hozzánk, ami szintén jó, de azok gyerekes bulik. És bár a három kölyök odavan Marcsiért, és hál’ istennek ez visszafelé is működik, ha nálunk van, nincs sok alkalom egy igazi csajos beszélgetésre. Mert gyerekek mellett értelmesen cseverészni olyan esélytelen, mint éti csigát benevezni egy lovas derbyre. Meg lehet ugyan próbálni, de minek? Beszélgetéseink általában úgy alakulnak, hogy „Meséltem már neked, hogy…”, mire közbevág valamely csemetém – jobb esetben egyszerre csak egy -, hogy „Néééééézd Marcsi, mozog a fogam!”, vagy „Anyaaaaaaa! A Bence azt mondta, hogy nem szép a rajzom!”, vagy „Édesanyám nem találom a kedvenc zoknimat…”.

Szóval Marcsim készült derekasan. Mesés ebéddel, majd még mesésebb sajttekerccsel. És egyáltalán nem mellesleg házi készítésű punccsal, ami előlépett kedvenc alkoholos italaim élvonalába.

A reggeltől-estig tartó evészet és ivászat mellett jutott idő egy nagyon-nagyon jó hangulatú fotózásra is a Kopaszi-gáton Dorka barátnőnkkel (aminek eredményét rettenetes izgalommal várom… NEM azért mondom, hogy megharagudj Dorka, és nem azért, hogy ezt úgy vedd, siettetnélek).

Majd este laza filmnézés, a puncs további kóstolgatása és hajnalba nyúló beszélgetés pityergéssel, és állkapocs izomlázat eredményező, vinnyogó nevetéssel tarkítva.

És hogy milyen a hétfő ilyenkor? Mosolygós. Mint mikor feltesszük tölteni az akkumulátort és jé, megint jól működik. Most kicsit ilyen érzés. Szebben süt a nap, a kollégákra is tudok mosolyogni. Néha valóban a legjobb terápia egy hatalmas beszélgetés a legjobb barátunkkal.

Köszönöm Marcsim, hogy vagy nekem. 

Irányíthatatlan álmok

Sok dolog van az életben, amit irányíthatunk. Az álmainkat sajnos nem. Elkanyarodhatnék afelé, hogy pozitív gondolkodás és miegymás és hogy a tudatalattink hogyan működik közre abban, hogy éjjel mikről álmodunk. Nem akarok.

Nem vagyok álomfejtő sem, így arra sem tudok megfelelő magyarázatot adni (mint Kúrdy Gyula nem egyszer), ha teszem azt teljesen abnormális dolgok forognak bennünk alvás közben, mondjuk, hogy egy bikinis majmot látunk egy templom torony tetején zongorázni napnyugtakor. De egyet tudok. Vannak kellemes álmok és vannak kellemetlenek.

A minap azt álmodtam, hogy a férjem megcsalt egy volt kolléganőmmel. A reggel úgy indul ilyenkor eszméletre térés után, hogy „Fúúúúúúúúdejóhogycsakálomvolt…”. De egy kellemes nyújtózkodás után azért csak visszalopja magát az érzés, az a nem kellemes érzés a tudatomba, hogy megcsaltak. Ébredező férjemre nézek, aki mosolyogva, még behunyt szemmel próbál magához húzni. Tüntetően távolságot tartok, majd megosztom vele: „Azt álmodtam, hogy megcsaltál.”.

Mivel ismer – és mert nem először fordult már elő ilyen -, mosolya szélesebbre húzódik, majd bocsánatkérően annyit mormol a párnájába: „Ugye nem haragszol, ha ezért most nem lesz bűntudatom?... Legalább valami jó nő volt?”.

Eleresztem a fülem mellett a szemérmetlen kérdést, vizslatva nézem a mosolygását. Mivel hallgatok, kinyitja a szemét. Néz rám, vigyorgós szemekkel, fürkészőn. Majd megszólal: „Mondd, hogy most nem fogsz rám egész nap haragudni. Gondold azt, hogy ez csak egy testi kapcsolat volt. Nem jelentett számomra semmit…”. Leütöm a kispárnámmal. A hangjában bujkáló huncutság egyáltalán nem tetszik. És bár nem vagyok egy féltékeny típus, ez a mai nap nem arról szól, hogy megbocsássam neki azt, amit álmomban elkövetett.

Felkászálódunk. Öltözködés, fogmosás, smink, fésülködés. Ébresztem a gyerekeket, lassan indulás óvodába, iskolába, munkába. Megállt az idő körülöttem. Még mindig az álmom lebeg előttem. És haragszom. Persze tudom, hogy hülyeség.

Kimegyek a konyhába. Életem miértje vizslatva néz rám, a szeme még mindig huncutul nevet. Kávét kavargat, közben a másik kezével felém nyújt egy bögrét. Kávét főzött nekem… Sosem szokott… Olyan érzés fog el, mint mikor a férj egy csokor virággal állít haza olyankor, mikor se születésnap, se névnap, se évforduló nincsen. Gyanús… naggggyon gyanús…

Gyerekek is felöltöznek, lassan útnak indulunk. Életem párája kikísér minket, becsatolja a gyerekek biztonsági övét, elrendezi őket a kocsiban, búcsúcsókot lehel a homlokukra, kaput nyit, kiáll a nagy autóval, hogy mi is elindulhassunk. Lopva nézem őt. Magas, jó kiállású alakját, magabiztos lépteit. Még mindig bosszús vagyok.

Értem én, hogy ez csak egy álom volt. De miért álmodok ilyeneket? Tudatalatti meg hasonlók… Soha nem volt rám jellemző a féltékenység, most mégis, egy gonosz álom miatt rányomja bélyegét az egész napomra. Én meg hagyom.

Drágám még behajol az autóba és csókot nyom a számra. Megállíthatatlanul vigyorog. „Szeretlek.” – mondom búcsúzóul és ezt akár értheti úgy is, hogy egye penész, megbocsátottam. Pedig dehogy bocsátottam meg. Csak már nem rá, hanem magamra haragszom.

Lavórkék ing, barack színű nadrág és makkos cipő

Hatodik alkalom a bőrgyógyászaton. Nem, nem unatkozunk. Sokféle embert lát ott az ember. De a legutóbbinál valóban lehidaltam.

30-35 év körüli fiatalember. Hosszú, egyenes (ritka szépséges… bár inkább ritka…) haja lófarokba fogva. Feje tetején divatjamúlt napszemüveg, amúgy hajráfként funkcionálva, ami önmagában nem túl férfias vonás az én szememben. Lavórkék ing, szigorúan betűrve a barack (igen, barack!) színű nadrágba, mely a 70-es évek divatja szerint az aljánál felhajtva viselendő… egyénünk sem tett másként. A szorosan betűrt ing jól engedte láttatni Micimackó pocakját, amiért rettentő hálás voltam. Már megérte eljönnünk. Mindezek fölött egy barna hasított bőr kabát, szőrmével a gallérján. Megkoronázandó mindezt: kopogós, fekete makkos cipő.

Látványnak sem volt semmi. De a pasi, hogy elüsse a várakozási időt – és gondolom, hogy mindenkinek bizonyíthassa, hogy ő borzasztóan fontos ember a társadalmunkban, megállás nélkül telefonált. Mert a telefon a kezében volt, a headset meg a fülében. És jött-ment, intézkedett, időpontokat fixált le, telefonszámokat kért el. Kellő hangerővel. Kopogott fel és alá a váróban, peckesen, fontoskodva.

Próbáltam kitalálni, mi lehet a foglalkozása: Egy reményvesztett filmproducer? Egy manager? Egy vállalkozó? (de vajon mire vállalkozhat?). Egy meg nem értett művész? Szórakozott professzor? Vagy egy egyszerű kőműves gyerek, aki szörnyű egyedien öltözködik?

Este, mikor elmeséltem életem habospitéjének otthon, hogy milyen emberek járnak a bőrgyógyira, tömören, foghegyről válaszolt: „Homár.”.

Hát ezen agyaltam én ennyit?!

Egy szimpla hétfő

05:40. Ébresztő. Nem bírok felkelni. Muszáj.

Fogmosás. Öltözködés. Hol a zoknim. Mit vegyek fel? Ez is jó lesz. Arcpirosító. Sápadt vagyok. Egyre több a ránc a szemem körül.

06:00. Gyerekeknek is ébresztő. Nem akarnak felkelni. Rimánkodás. Félkómás öltöztetés. Bíztató szavak.

Uzsonna csomagolás. Kávé. Vitamin bevétel. Telefont elraktam. Ne hagyd itthon az ebédedet.

Rohanás az oviba. Nehéz elválás. Mindenki álmos. Nyűgös. Ebéd után jövök. Szeretlek.

07:15. Munkahely. Csörög a telefon. Írjunk táblázatot. Nem jó a táblázat. Mégis jó. Küldjük el. Csörög a telefon. Kopognak: Zsuzsa néni, nem érzem jól magam, vérzik az orrom, megütöttem a lábam, hányingerem van. Csörög a telefon. Másold ezt le. Sürgős. Határidő. Csörög a telefon. Faxold el. Írjunk levelet. Javítsuk ki a táblázatot. Csörög a telefon. Vágd ki. Ragaszd össze. Csörög a telefon. E-mailek. Válaszok. Csörög a telefon.

12:00. Rohanás az óvodába.

12:30. Mi volt ma? Hol a sálad? Hol a kesztyűd? Öltözz. Miért ilyen sáros a csizmád? Szólj otthon, hogy pucoljam ki! Bibis az ujjad? Elmúlik. Puszit rá.

13:00. SZTK. Sorszám kérés. Ezren vannak. Bőrgyógyászat. Ezren vannak. 5-80 évesig mindenki eljött. Kelj fel a padlóról. Legyél türelmes. Tudom, hogy sokan vannak. Várni kell. Mindjárt mi jövünk. Ne kússz a padlón. Fogd a kutyusod, itt fogjuk felejteni. Nem tudom fogni, nálam a három kabát, táska a vállamon. Állj fel. Ülj le. Ne dúdolj. Mi jövünk. Köszönjetek. Vegyük le a csizmát… igen, nagyon sáros. Fogom a kezed. Tudom, hogy fáj. A szemölcs ilyen. Mindjárt vége. Szorítsd a kezem. Ügyes voltál. Te is vedd le a csizmád. Tudom, hogy fáj. Szorítsd a kezem. Mindjárt vége. Ügyes voltál.

Gyógyszertár. Ezren vannak. Ne fogdoss meg mindent, beteg leszel. Türelem.

16:00. Rohanás az iskolába. Milyen napod volt? Ügyes vagy! Gratulálok! Miért sáros a csizmád? Szólj otthon, hogy pucoljam ki! Add a táskád. Ülj be a kocsiba.

16:10. Rohanás vásárolni. Vegyél kosarat. Mit is kell venni? Ne fogdoss meg mindent. Nem veszünk chipset. Húzhatod a kosarat. Ne nyávogj, mindjárt te is húzhatod. Mit is kell venni? Ne ülj a wc papírokra. Köszönj a pénztáros néninek. Kocsiban megeheted.

16:30. Otthon. Szia Borcsa kutya. Ne ugráld össze a nadrágomat. Vigyétek a cuccotokat, a fülemen is szatyor lóg. Ne hagyd a kocsiban. Csukd be a kocsiajtót. Engedd ki Borcsát. Nem mindegy, ki megy be elsőnek??? Ne nyávogj. Nem mindegy, melyik fogasra teszem a kabátodat??? Vedd fel a földről a játékodat. Moss kezet. Nem lehetsz éhes, még nincs vacsoraidő. Egyél egy almát. Mi volt a lecke? Anyám tyúkja. Anyám… Jó, tanuljuk. Mindjárt bekapcsolom a mesét, de előbb Bogival tanulunk.

17:00. Mosógépbe pakolás. A tiszta ruhák leszedése. Hajtogatás. Nem fér be a szekrénybe. Kupi van. Minden gyűrött. Rendetlenség van. Ordítok. Csinálj rendet. Megint ráléptem valamire. Fáj. Másnapi ruhák kikészítése. Ebéd összekészítése. Reggeli készítés. Ne veszekedjetek. Ne bántsd őt. Elég volt.

Rakj rendet. Mi ez a disznóól? Nem lehet belépni. Ne legyél szemtelen.

18:00. Vacsora. Mit kérsz? Az nincs itthon. Ne hisztizz. Egyél mást. Kérsz teát? Jó, csinálok kakaót. Neked tejet. Neked vizet. Ne morzsázz le. Töröld meg a kezed. Mosogatás. Mosogatás. Mosogatás.

18:20. Lányok, fürdés. Mondom fürdés. Most. Ne bosszants. Ne így vedd le a ruhád, bogozd ki. Menj pisilni. Hol a csat a hajadba? Elég meleg a víz? Fogat is mossál. Gyere ki a kádból. Öltözz gyorsabban, megfázol. Bence gyere fürdeni. Nem érdekel a mese. Majd folytatod. Adok enni Borcsának. Bence menj fürdeni, kihűl a víz. Elszakadt a macid? Megvarrom. Semmi baj. Bence menj fürdeni. Miért vannak szanaszét a játékok??? Kértem, hogy csináljatok rendet. Bence, menj fürdeni.

19:10. Szia, apa. Milyen napod volt? Bence menj fürdeni. Fürdesd meg Bencét, nem bírom tovább.

19:30. Zuhanyozás. Arckrém. Fogmosás. Vircsaft a szobából. Ne kiabáljatok. Ne szaladgálj. Pakolj el. Teregetés.

20:00. Meseolvasás. Bújj az ágyba. Puszi. Szép álmokat. Szeretlek.

20:20. Híradó. Felrobbant, lelőtte, megerőszakolta, hazudtak, csaltak, loptak. Sporthírek. Időjárás. Eső lesz…

21:00. Ágy. Fáj a gyomrom. Hosszú nap volt. Aludjunk…

21:20. Félálomban: NEM PUCOLTAM KI A CSIZMÁKAT!

Gyermelyi – a reklám, amit nem értek

A reklámokat nem keresgéljük, azok úgy megtalálják az embert, ha akarja, ha nem. Általában nem akarjuk, mégis ránk talál, sunyin, egy film előtt vagy után (rosszabb esetben közben…), míg várjuk az időjárás jelentést, vagy csak csatornák váltogatása közben.

Egy jó reklám olyan, hogy szinte vágyunk újra látni, mert ötletes, mert vicces, mert aranyos, mert találó. 

Aztán van az a reklám, amit nem tudunk hová tenni. Én találkoztam ilyennel a minap. Mivel mostanában igen fáradt, szétszórt vagyok, nem is csodálkoztam magamon, hogy ugyanazt a reklámot látva újra és újra elgondolkodom, hogy miről is szólhat, mit is reklámozhat. De feltűnt, hogy nem értem. Akkor már tudatosan próbáltam rá koncentrálni… és szőkeségem ide vagy oda, akkor sem értem!

1.         Van egy lány egy színpadon, szálló kék selymekbe burkolózva és nagyon balettozik. Majd állva tapsol a közönség, virágeső stb. 

Következtetés: Öblítő reklám… vagy intim betét, esetleg tampon a terpesztéseket elnézve. De lehet akár Raffaello is, hisz ott szoktak balerinák édességet kapni fellépés után meggyőző zenei aláfestéssel.

2.         Balerinánk ül az öltözőben és sminket távolít el. 

Következtetés: Na ugye, hogy Raffaello! … Vaaaagy sminklemosó és AVON reklám.

3.         Táncosnőnk átvedlik balerinából dögös hétköznapi fruskává. Elnézve igen kurtára sikeredett felsőjét és az éppen a mi szemünk láttára begombolódó farmernadrágját, mely pimaszul az XXS kategóriába tartozik, megingok, hogy mégis inkább valami fogyasztó csodaszer reklámjába akadtam bele.

4.         Pofátlanul vékony és tehetséges balerinánkat egy nagyon jóképességű fiatalember várja természetesen motoron az öltöző bejáratánál, ezerwattos mosollyal ugranak egymás nyakába, majd táncosnőnk hivatását nem meghazudtolva egy laza spárgát nyomva ül fel mögé a mocira (nem kis irigykedést váltva ki a nézőből). 

Következtetés: esetleg internetes társkereső rovatot bír reklámozni a kis filmecske???! Fogamzásgátló módszert?! Gumit?! Már nagyon zavarban vagyok…

5.         Motoron dzsalnak el a naplementébe, művésznőnk sárga sálja még soká lengedezik utánuk a szélben… Akkor ez csakis valami torokfertőtlenítő gyógyszer reklámja lehet!

6.         Utolsó kép – és a megvilágosodás: „MINDEN JÓ, HA GYERMELYI!”

Könyörgöm, valaki mondja el, hogy mi köze a pofátlanul csinos és vékony és tehetséges balerinának a Gyermelyiheeeeeeeeeeeez!