Cukkini – avagy kertem zöld kis terroristái

 

Imádok főzni. Ám néha, mikor a kertben túl sok nő valamiből, az ember előbb-utóbb kifogy az ötletekből és körbeér a repertoár. Túl gyorsan ahhoz, hogy megint el lehessen sütni a két héttel azelőtt feltálalt csodát.

A főzésben egyetlen dolgot nem szeretek: KITALÁLNI, hogy mit főzzek. A megvalósítás már gyerekjáték.

Idén cukkiniból méreteztem el a kiskertet. igaz, mindössze két-három tő van csak, ám azok ontják a zöldséget. Tekintet nélkül arra, hogy vajon kíván-e a család megen cukkinit enni. Csak nőnek, nőnek és naponta szedhetőek...

Mire használható a cukkini? Ezerféle dologra. A krémlevese mennyei. Rántva imádjuk. De csináltam már belőle főzeléket, mint egy tökfőzelék – részemről jobban csúszott, mint a tökből készült. Aztán lehet grillezni, köretként. Vagy mennyei tócsni készülhet belőle, esetleg cukkini fasírt. De kínomban már csirkemelles-gombás-cukkinis-tejfölös szószt is csináltam már tésztára – nem bántuk meg, sőt…

Nos, mikor ide eljut az ember, akkor jön az, hogy még mindig van a tövön és ráadásként még ajándékba is kaptam párat, de már a környező szomszédok is bujkálnak előlem, nehogy rákérdezzek, akarnak-e esetleg egyet…

A rakott cukkini több, mint jó dolog. De hogy ne csak a saját ízlésemre hagyatkozzak, ezért főzés előtt mindig körbenézek a neten, hátha olvasok valami ínyemre valót. Így alakul ki általában az, hogy sok-sok receptet vegyítek és alkotom meg a sajátomat.

 

Rakott cukkini

1 nagy, vagy 2 közepes cukkini

rizs
10 dkg császárszalonna
1 vöröshagyma
50 dkg darált hús
főzőtejszín
sajt
só
bors
majoránna

Főzz egy fél bögre rizst.

Kockázz fel kb. 10 dkg császárszalonnát, majd pirítsd meg.

Kockázz vöröshagymát is és dobd rá a szalonnára.

Erre jön a fél kiló darált hús, amit sütsz fehéredésig, majd sózod, borsozod és párolod, míg zsírjára nem sül.

A rizst dobd a husi mellé, majd öntsd nyakon egy kisebb doboznyi főzőtejszínnel.

Egy serpenyőben hevíts oliva olajat és a kb. ½ - 1 cm-esre karikázott cukkiniket pirítsd elő benne kisebb adagokban.

 

Vajazz ki egy kisebb tepsit. A cukkini karikákkal fedd be az alját, majd szórj rá sót, borsot és majoránnát. Tegyél rá egy adagot a tejszínes husiból, majd újabb sor cukkini jön, só, bors, majoránna. Ismét husi. A tetejére sajtot reszeltem. Ez lehet füstölt sajt, trappista vagy parmezán jellegű is. 25-30 perc alatt megsül 200 fokon. Mennyei eledel.

 

Jó étvágyat hozzá!

Részeges marha a’la én

 

Történt egy szép napon, hogy valami arrébb költözött az agyamban, ami a marhahúst kizárni látszott az étrendünkből. Arra eszméltem, hogy a vörös húst kívánom, mégpedig nem is akárhogyan. Mivel a gyerekekkel éppen bevásárolni indultunk, gyorsan a listára körmöltem még a husi szót, nehogy a nagy kavalkádban elfelejtődjék. S lőn!

Lábszárat vettem, mert 1. Dunsztom sem volt, milyen hús kellene ahhoz a kaja-költeményhez, mely körvonalazódni kezdett gondolataimban. 2. Éppen akciós lévén alig került többe, mint a sertés változat, szinte forintra megegyezett az áruk, így nagyon nagy lelkifurdalás nem gyötört a megvásárlása után.

Ellenben este, gyermekek ágyba-parancsolása után, mikor megosztottam életem netovábbjával, milyen étket tervezgetek megvalósítani, szépszerével nekem esett a hímnemű, hogy (idézem): „Marhát vettél??? Miért éppen marhát??? Azt hittem, disznóból akarsz ragut csinálni, mint minden normális háziasszony. Sosem fog megfőni, ez tuti. És rágós is lesz. Egyszóval ehetetlen.”.

E szavak hallatán úgy összetöpörödött az önbizalmam és elment a kedvem az egésztől, hogy csak huss.

Másnapra terveztem a többi hozzávaló beszerzését, hogy estére már bepácolva a hűtőben tudjam a cuccot. Ellenben mindent elfelejtettem megvenni. A vörösbort, ami azért nem elhanyagolható eme ételnél és a szárzellert, amit ki akartam próbálni benne, merthogy sok-sok receptet összeolvasgattam ám ez ügyben.

Mivel férjem közölte, hogy így is, úgy is ehetetlen lesz, már csak Borcsában bízhattam, gondoltam, lesz egy jó napja kutyuskámnak, ha valóban nem sikerül a debütálása a marha-programomnak.

Nagy kínnal láttam neki a hús íntalanításának, ami borzasztó nagy feladat, főleg egy nemhogy kezdő, de marhahús tekintetében abszolút amatőr nőszemély részére, mint én.

Aztán végül megcsináltam, bár eléggé kapkodva és tökéletesen kételyekben fürdőzve, képtelenül arra, hogy elhessegessem fejem fölül az áúgysemfogsikerülni érzését. A végeredmény viszont… káprázatos volt. Megosztom veletek, hogy alkothassatok Ti is egy nem hétköznapi menüt:

Vörösboros marharagu

Hozzávalók:

1-1,5 kg marha lábszár

száaraz vörösbor (annyi, hogy ellepje a húst pácolás közben)
3 gerezd fokhagyma
vaj
2 fej vöröshagyma
4 szép sárgarépa
zellergumó
füstölt szalonna
20 dkg csiperke gomba
2 evőkanál liszt
petrezselyem
kakukkfű
babérlevél
rozmaring
 

Szóval a husit, miután megküzdöttünk az inakkal és túlvagyunk néhány elmormolt imán, hogy ami rajtamaradt, attól még legyen ehető, kockákra vágjuk. Bár minden recept hihetetlen nagy darabokra írja (5x5cm-es kockákra… nem is értem, de biztosan megvan ennek is a maga szépsége…), én azért inkább jóval kisebbekre, úgy 2x2cm-esekre vágtam. Beletettem egy műanyag tálba, megpucoltam 3-4 gerezd fokhagymát, dobtam rá 3 babérlevelet és egy ágacska rozmaringot, majd, mivel vásárolni elfelejtettem, nyakon öntöttem drága jó szomszéd Laci bácsi házi vörösborával. E művelet után vállat rándítottam és nagy sóhaj közepette lefedve hűtőszekrénybe helyeztem az edényt, rábízva a borra, tegye meg a dolgát éjszaka. Néhányszor még kavarintottam párat rajta időközönként, hogy az ízek jól átjárják a húst.

Másnap délelőtt vajat hevítettem egy serpenyőben (ne kérdezzétek mennyit, kb. egy evőkanálnyit, csak szívből!) és kicsi adagokban gyorsan, nagy hőmérsékleten megpirítottam a húst. Fontos, hogy előtte jól lecsöpögtessük a bortól és persze a fűszereket, fokhagymát és a páclevet őrizzük meg!

A hirtelen megpirított húst egy nagyobb, ovális jénai tálba tettem.

Ezek után a megmaradt páclevet egy gyorsforraló edénybe öntöttem a fokhagymával, babérral, rozmaringgal együtt. Tettem hozzá még vizet (úgy egy liter legyen az egész) és dobtam mellé egy leveskockát, majd felforraltam.

Felkockáztam az egyik vöröshagymát és abban a serpenyőben, amiben a húst pirítottuk megdinszteltem (ha kell még alá vaj, pótoljuk), erre tettem a kb. másfél centisre felkarikázott sárgarépát és mivel mást nem találtam a hűtőben, csak zellergumót, azt is kb. ugyanakkorákra felkockáztam és a zöldségre dobtam, lesz, ami lesz alapon.

Kicsit sütögettem őket, majd a húsra halmoztam a jénai edénybe.

Sóztam, borsoztam, megszórtam szárított kakukkfűvel, összekevertem a két evőkanál liszttel és ráöntöttem az előzőleg felforralt leveskockás páclevet. Jól öszzezutyultam, majd az előmelegített, kb. 180 fokos sütőbe tettem.

Fedő alatt pároltam kb. 1,5 órát és még egy órát fedő nélkül (melynek levétele közben nem hazudtoltam meg szőkeségemet, a két sütőkesztyűvel bénázva visszaejtettem a fortyogó szafttal teli jénaiba a tetőt, ergo a pólóm, a rövidgatyóm absztrakt mintákkal lett telifröcskölve, valamint a mezítelen lábszáramat egy időre (vagy örökre) gyantáztam-forráztam néhány helyen.

Jut eszembe, időközben, ha a levét elfőné, nyugodtan lehet pótolni.

Amíg imádkoztam, hogy a húst ne csak Borcsa kutyus élvezhesse elkészülte után, háromszínű csavart tésztát főztem ki köretnek és előkészítettem a gombát is, ugyanis még nem volt vége a főzőcskének.

A császárszalonnát (mert csak az volt itthon) kockákra vágtam, a jól bevált hús- és zöldség-pirította serpenyőbe dobtam, természetesen az előzőek után még nem mostam el! Szóval a vajas szafton forgattam kicsit a szalonnát, majd a második fej vöröshagymát apróra vágtam és rádobtam. Mikor kellőképpen üveges volt a hagyma, meg a szemünk az éhségtől, a nagyobb darabokra vágott gombát is rádobtam. Engedtem, hogy kicsit összébb essen, majd pici sót tettem rá és borsot és a felaprított petrezselymet.

A gombát elvileg az elkészült raguhoz kellett vón keverni, de mivel az én jénaim méretei erre alkalmatlanok voltak, így úgy szolgáltam fel, mint egy második köretet. A tányéron nem veszett össze sem tészta, sem hús, sem gomba. Illatos egyveleg volt, amire még a gyerekeim sem mondtak nemet.

Apa az első falat után közölte, még ilyen finom marhát nem evett soha! És ilyen PUHÁT sem.

Másnapra kruplikrokettet gyártott hozzá házilag elkészítve. Azzal is mennyei volt! De főtt burgonyával, krumplipürével vagy simán fehér kenyérrel is tálalható.

Ja, és hozzáteszem: akinek nincs akkora mákja, mint nekem, hogy Laci bácsi a szomszédja és nincs otthon valakinek Laci bácsi vörösborából, az kísérletezhet nyugodtan száraz vörösborral (a tehetősebbek, sznobosabbak Burgundival), gondolom nem lesz olyan finom, mint az enyém, de meg lehet próbálni.

Egészségetekre!

 

 

 

 

 

Őzgerinces recept – őz nélkül

 

Egy hétvégi vendégvárós receptemet osztom meg veletek, amivel még sosem sültem fel. Garantált sikert aratott mindenkinél, bár hogy őszinte legyek, vegáknál még nem próbálkoztam vele… Szerintem nincs is vegetáriánus ismerősöm. De ha lenne sem ezzel kínálnám, hisz hús van benne. Na jó, ez kicsit úgy hangzott, mint hogy „Én nem szeretem az uborkát, és örülök neki, hogy nem szeretem, mert ha szeretném, akkor megenném, pedig utálom…”. Na mindegy, kicsit elkalandoztam.

Szóval nemrégiben vendégeket vártam, s a menü összeállítása úgy nézett ki, sült csirkecomb, tepsis burgonya, saláta. Töprengtem egy darabig, míg úgy döntöttem, a variálhatóság kedvéért és hogy legyen alternatíva felajánlás, megcsinálom Szabókától régebben kapott recept alapján az őzgerinces csirkemellet is.

Apával meg is osztottam ilyetén terveimet. Először is: amnéziás, tehát már meg sem lepődtem, hogy halvány lila dunsztja sem volt, miféle őzgerinces dologról hablatyolok neki. Valószínűleg a pasi agyával az őzgerincesből neki egyből egy őz képlett meg, olyan kaját meg azért viszonylag ritkán produkálok itthon, ergo nem nagyon tudta hová tenni a dolgot.

Mikor felvázoltam, hogy nem, nem kell előtte vadászni menni, és hogy mi van benne pontosan (őz helyett cíke!), hogyan néz ki, elhúzta a száját és azt morogta: „Az baromi száraz lesz…”. Ekkor rajtam volt a sor a grimaszoláson, mert idáig minden alkalommal ezt reagálta és még SOSEM! volt száraz. Mindegy, ezen tovább lendülve ezredszer is megfogadtam, hogy nem egyeztetek vele – csak utólag!

Ezt alátámasztandó, a vendégség elégedettnek látszott az eléjük tálalt cuccal, olyannyira, hogy azonnal a receptet követelték rajtam J Persze megírhatnám két sorban is – bár még sosem sikerült! Nálam a legegyszerűbb recept is kb. 2 oldalnyira sikerál. Cenzúrázva J

Most azért igyekszem rövidre fogni. Tehát:

 

Őzgerinces recept

 

Hozzávalók:

·         30 dkg csirkemell

·         3 tojás

·         30 dkg füstölt sajt (én fele-fele mennyiséget használok, mert apa szerint a füstölt sajt íze nagyon intenzív :P  Tehát teszek bele 15 dkg Trappistát és 15 dkg füstöltet)

·         3 kanál tejföl (igaz, én sosem tartom magam ehhez, inkább csak úgy szemre, amennyit felvesz. Nem baj, ha több, inkább, minthogy száraz legyen, fene a finnyás fogyasztóit… :P )

·         3 kanál liszt

·         1 cs. bacon szalonna

·         kb. 10 dkg juhtúró (el is hagyható, ha valaki nem szereti, bár eszementül meg tudja bolondítani az egészet, szerintem ez a legjobb benne)

·         lehet még petrezselymet aprítani bele

A csirkemellet apróra kell vágni. A sajtot lereszelni, majd az összes hozzávalót szépen összekutyeválni egy tálban. A recept sót nem ír (hisz ez is, az is sós benne), azért én úgy szívből meg szoktam sózni, de csak módjával! Aztán 20 percig állni hagyjuk.

Az őzgerinces formát szépen, akkurátusan kibéleljük a bacon szalonnával, majd az egész tölteléket beleöntjük. A szalonna végeit ráhajtjuk és a tetejére további bacon szalonnákat teszünk.

Előmelegített sütőben sütjük (állítólag 200 fokon, bár ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, az én sütőm ezen a hasát fogná röhögtében), míg a szalonna meg nem pirul.

Köretként burgonya püré, rizs, barack befőtt, aszalt szilva… egyszóval elég sok dolog megy hozzá.

Borzasztóan egyszerű, gyorsan elkészíthető, és szerintem nem nagyon lehet elrontani.

Azért elárulom, ha valaki a külcsínyre is ad, ügyesen ki lehet borítani egy lapos tálba úgy, hogy a feneke kerüljön felülre, így garantáltan jól is fog mutatni! Nekem ezt a részét sikerült elszőkéznem, mert még az őzgerinces formában szeleteltem fel… Naná, hogy atomjaira hullott! Vagyis a vacsoracsatát biztosan nem nyertem volna meg maximális pontszámmal, bár így utólag millió köszönet, hogy nem pontoztatok LE! Drága barátaim! Az már csak Hal a tortán, hogy nem is vacsi, hanem ebéd volt, bár annak viszonylag késői, de ez kizárólag a sütőnek köszönhető, nem anciságomnak J

Tálalás és kóstolás után ajánlott bezsebelni az elismerő hümmögéseket, hámmogásokat (úgyis mindenki szája tele lesz az étellel). Aztán lehet a receptet megosztani. A siker sosem marad el. Ja, és életem drágasága is bevallotta utólag, több tanú füle hallatára: „El kell ismernem, tényleg nem volt száraz.”.

Jó étvágyat hozzá!

Söndörgetős kifli : Én - 2:0

Imádok főzni és sütni, főleg, ha van hozzá kedvem, ha újat akarok kipróbálni, kikísérletezni, alkotni olyat, amiben én is és mások is örömüket lelik vagy egyszerűen csak nagyon gyors elismerésre vágyom. Esetleg egyszerűen csak ízlik valami, amit kóstolok és azt igyekszem reprodukálni, amúgy anci módra.

Sajnos nem mindig vagyok 100%-ig topon ezen a téren... SEM J Néha azért, mert szétszórt figyelmetlenségből elszőkézem a dolgot, esetleg a kapkodás is közrejátszik, de olyan alkalom is akad, amikor a sokadik próbálkozásra sem lesz pont olyan a cucc, amilyet megálmodtam előzőleg.

Így jártam akkor is, midőn Kri söndörgetős „sörhöz-kifli” receptjét próbálgattam a tökélyre fejleszteni.

Első körben a tésztából kihagytam a nem elhanyagolható fontosságú zsiradékot (ez természetesen csak utólag derült ki, fogyasztás közben…), ennélfogva sütés után a kiflik gyakorlatilag tapló szárazságúak, tömörek és ehetetlenek lettek.

Már csak hab volt a tortán (hogy a képzavart beteljesítsem), hogy ehetetlenségüket fokozandó, külalakjukat tekintve a söndörgetés sem igazán sikerült teljesen, hisz az utolsó kifli felgöngyölése UTÁN kezdtem el azon agyalni, hogy talán a cikkek vastagabb végétől kellett volna inkább a vékonyabb felé indulni, hogy a kifliknek VALÓBAN kifli alakjuk legyen, ne úgy nézzenek ki, mint egy egyujjas kesztyű ujj nélkül sütés után…

Egy időre elment a kedvem a kifli gyártásától, ám pár nappal később a szomszéd nénim is meglepett minket pár friss, meleg, illatos, saját készítésű kiflicskével. Ismét erőre kaptam hát és újra nekiestem a lisztes zacskónak. Nehogy már kifogjon rajtam az a kifli!

Második próbálkozásra ugyan a zsiradék is megvolt, a felgöngyölés is szuper lett, ellenben oly szinten sikerült ehetetlenné sóznom a tésztát, hogy a kisülésük után, aki elfogyasztott akár egyetlen darabot is belőle (volt akkora HŐS!), az délutánra a Dunát, a Tiszát és a kisebb-nagyobb mellékfolyókat is kiitta utána… VISZONT! Mivel a sütőm csak duzzogva dolgozik, így mire színe is lett a dolognak, addigra épp azzal a pár perccel sütöttem túl, hogy még ne kozmáljanak totál oda, viszont a fogtörős-ropogtatós állagot magas szinten kiviteleztem.

Drága Bencuskám a délutáni szunya után, mikor látta, mit sütöttem, elég nagy vehemenciával vetette bele magát a kifli-evésbe. Némileg szabadkoztam, hogy hát ez nem lett sajnos olyan finom, mint a szomszéd nénié, ám ő végig sem hallgatta magyarázkodásomat, hatalmasat harapott a süteménybe. Szemei kicsit fennakadtak, jojóztak egy pillanatig, majd torkát megköszörülve csak annyit mondott, igyekezve közben odább forgatni szájában a kegyetlenül sós és tégla kemény süteményt:

„Te anya! Hát… hát finom ez!” J Hiába: az én fiam. Anci meg csak egy van és kész...

Muffin-csodák, csodálatos muffinok

 

Mostanában elég depis hangulat ért utol.

Ezt mi orvosolhatná jobban, mint valami finomságos sütemény? Ugyehogyugye J

Viszont sütivel bíbelődni most hadd ne mondjam, mennyi kedvem van, főleg a három csimota mellett. Épp ezért adok hálát annak a nagyon okos, kreatív és ügyike embernek, aki feltalálta a muffint! A muffin gyors, könnyű és elrontani majdnem olyan nehéz, mint egy teát megfőzni.

Igaz, néhány éve még fenntartásokkal álltam eme édesség elé. Nem véletlenül. Annak ellenére, hogy még egy muffin szakácskönyvet is beszereztünk úgy 8 éve (tudja a rája, azóta épp hol kallódik…) és abból nagyjából minden második süteményt megsütöttünk. Úgy a 42. próbálkozás után a konyha sarkába vágtam a kötényt és a sütőkesztyűt a receptkönyvvel egyetemben. Aztán utánuk szórtam egy jó nagy adag átok-szerű szitkot is és önérzetesen kihúzva magam kijelentettem, hogy ezentúl süssön muffint az, akinek 5 édesanyja van.

Sértődésem oka nem volt más, minthogy hiába követtem el mindent, csináltam a receptet betűről-betűre, a sütijeim maximum frissen voltak ehetőek, de részemről akkor is csak úgy, ha nyakon öntöttem némi Nutellával, pudinggal, lekvárral, sodóval szegényeket. Máskülönben mind tapló száraz, ízetlen, bűzetlen volt, a gasztronómia szégyenei. Így jó pár évre elment a kedvem a sütésüktől, mert leszámítva azt a két nagyon fontos és jó tulajdonságukat, hogy gyorsan és könnyen elkészíthetőek, számomra élvezhetetlenek voltak és kész.

Évekkel később (némi konyhában eltöltött időintervallum után…) rá kellett döbbennem, hogy a hiba valójában nem bennem, de még csak nem is a muffinokban rejlik. Leginkább a rosszul megválasztott szakácskönyvben keresendő.

Azóta számos próbálkozásom igazolta, hogy a muffin is lehet finom. Ha már maga a tésztája hiányolja mindazokat az összetevőket, ami miatt azt mondhatnánk rá, hogy ínycsiklandó, hát vagy bele kell tennünk a JÓT, megtöltve őket vagy pedig rá a tetejére. Ha rám hallgattok, ötvözhető is a kettő ;)

 

Aszalt barackos muffin

 

Hozzávalók:

 

30 dkg liszt

1cs. sütőpor
1cs. vaníliás cukor
15 dkg cukor
1 csipet só
1 tojás
2,5 dl tej
4 evőkanál olaj
20 dkg aszalt sárgabarack
Rum v. rumaroma

 A cukormázhoz:

175g porcukor átszitálva

1 tojás fehérje
½ citrom leve (ha nagy a citrom, akkor csak óvatosan J ) Ez egyébként el is hagyható, ki mennyire szereti édesen-savanykásan…
 

A sárgabarackokat felaprítjuk, majd a rumaromát beleöntjük a tejbe (ÖSSZESEN!  legyen a mennyiségük 2,5 dl, az aromával együtt) és ebbe beáztatjuk a barackot.

A lisztet és a többi száraz hozzávalót egy nagy tálba öntjük, kicsit összekutyuljuk, csak úgy fakanállal.

Ezek után jöhet bele a tojás, az olaj és a rumos tej, a barackokkal egyetemben.

A keverést tovább folytatjuk fakanállal, de nem kell túlzásba vinni, amint összeállt a massza, már kanalazhatjuk is a papírkosárkákkal bélelt vagy vajazott-lisztezett formákba.

Kb. 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsül. Azért egy tűpróbát mindenképpen megér kivétel előtt J

A cukormáz rém egyszerű dolog, nem kell félni tőle. Azt mondják, folyik, ragad tőle az ember lánya, a konyha, a padló és még a jövő hét is. Én most gyártottam harmadszorra, jelentem, csak az állagot és a mennyiséget kell eltalálni és megoldódott a rejtély J

Szóval a tojás fehérjét (sárgája ne kerüljön bele!) elkezdjük géppel szépen felverni. Ehhez adagoljuk az átszitált porcukkert (szőkék figyelem! Adagolgatás közben nem árt kikapcsolni a robotgépet, ha nem akarjuk fehér porfelhőbe borítani magunkat és így kisebb riadalmat kelteni a gyerekek között…).

Ha a hab már jó kemény (én itt rontottam el a múltkor és túlságosan folyós lett, az nem jó!), akkor csurgassuk bele a citromlevet, ha lehet mag nélkül… És azzal együtt is verni még vagy egy percig.

Aztán jön a következő nagyon fontos momentum: CSAKIS KIHŰLT SÜTIRE! szabad rákanalazni a cukormázat. Tudom, tudom, jómagam is állati türelmetlen ember vagyok, ám higgyétek el, ha nem akarjátok, hogy lecsússzon, olvadozzon róla az a gyönyörű, csillogó máz, akkor ki kell várni, míg meghűlnek. Ez van.

A díszítés már csak a kreativitásán múlik az embernek. Lehet csoki-reszelékkel, színes cukorkákkal… vagy ezek nélkül.

Jó étvágyat hozzá J

És még mindig padlizsán...

Az a rádiós kabaré jutott eszembe a minap, amit szerintem minden rendes karácsony vagy húsvét táján leadnak valahol (mer’ jó és kész!). Arról a bizonyos „bájgliról” szól, ami nem fogy el karácsonykor és még húsvétkor is azt teszik az ünnepi asztalra, mint süteményt. Imádom! J

Na, mondom épp ez jutott eszembe, mikor a kiskertben járkálva látnom kellett, hogy a padlizsán bokraim még mindig roskadásig vannak szebbnél-szebb terméssel. Mondanom sem kell, hogy a padlizsán krém gyakorlatilag rendszeressé vált a frigóban, de zöldséget küldtem már anyósnak, adtam a szomszédnak… Csak nem fogy el a bokorról J Ez nem a bokor hibája, sőt! Csak hát megint ihlet kellett, hogy ne együk unalomig azt a krémet – akármennyire is jó tud lenni. Krém mellett grilleztük, töltöttük… valahogy fel kellett dobnom a variációk tárházát!

Anyósom nemrég vett magának egy receptkönyvet, amiben 33 padlizsános finomság leírása pihen, szerzője F. Nagy Ágnes (hogy ne áruljunk zsákbamacskát). Lapozgattam, olvasgattam, tetszett is belőle sok helyes ötlet, de én személy szerint a rántott padlizsánt szemeltem ki. Mondhatja bárki, hogy abban nincsen semmi nagy durranás. Hö-hö! Ebben van! Sokszor a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek.

 

Előre bocsátom, a mennyiségeket kicsit átszabtam ránk, mert valahogy azt sejtettem, hogy a 3 gyerekem nem igazán fogja kultiválni a nem húsalapú rántott cuccost (sajnos igazam lett…). Íme:

 Rántott padlizsán (picit másképp)

Hozzávalók kb. 2 személyre:

 2 db közepes padlizsán

kb. 10 dkg főtt, füstölt tarja

kb. 5 dkg reszelt sajt (lehet picivel több is volt, csak szívből J)

1 nagy tojás

só

a panírozáshoz liszt, tojás, morzsa

a sütéshez olaj

 

A padlizsánokat megmossuk és a receptkönyv azt írja, meg is kell hámozni, ha vastag a héjuk… Nem tudom, jómagam még sosem hámoztam padlizsánt, de mindegy…

Kisujjnyinál kicsit karcsúbb karikákra vágjuk őket, majd megsózzuk és kb. ½ órára állni hagyjuk.

Közben a főtt, füstölt tarját jóóó apróra vágjuk és összekeverjük a reszelt sajttal meg a felvert tojással (én egy leheletnyi sót is dobtam hozzá, bár a husi elvileg elég sós, az enyém nem volt az…)

Egyenként le kéne törölgetni a padlizsán karikákat papírtörlővel, én ezt a mozzanatot lustaságból és idő hiányában kihagytam, de így is működött:

Fogsz két karikát, közé a húsos-sajtos-tojásos masszát rakod és összetapasztod őket. Így mehetnek fürdeni előbb a lisztbe, a tojásba és végül a morzsába aztán zutty a forró olajba.

NEM zuhannak széjjel, hisz a tojás és a sajt gyönyörűen ragasztóként funkcionál.

Kicsit pancsolós, de higgyétek el, a végeredményért megéri J Mi krumpli pürével fogyasztottuk.

(Fenti mennyiség egészen pontosan 11 rántott padlizsán karikára volt elég, ez két embernek több, mint sok J )

Ja! És ha ne adja az ég, marad még töltelék (nekem maradt), egy kis rafinériával nem kerül kidobásra az sem: a panírozásból megmaradt tojást hozzáöntöttem a maradék husis kotyvalékhoz, tettem hozzá kis lisztet, nagyon apróra vágott petrezselymet és ha nem kapkodtam volna, biztosan nyomok bele egy kisebb gerezd fokhagymát is. Majd fogtam a grill serpenyőt, egy kevéske oliva olajat löttyintettem bele, majd mikor átmelegedett, kanállal kisebb halmokat helyeztem rá és lelapogattam, mint a palacsintát. Mindkét oldalát megsütöttem… Na! Ezt még a gyerekeim is imádták J

Jó étvágyat hozzá!

Padlizsán sztori, avagy zöldség leginkább nem vegáknak

Kertész tudásom hagy némi kivetnivalót maga után, van még mit elsajátítanom e téren, ám valamiben már most biztos vagyok, ahogy az első terméseket aratom: padlizsán jövőre is kerül a kiskertbe!

Idén vettem először a bátorságot és a fáradtságot, hogy magról vessek, locsolgassak, szeretgessek, majd a növekvő palántákat a pohárkákból a „veteményesbe” ültessem. Így lett kérem szeretettel zsenge, friss spenótom, sárgarépám, újhagymám, vöröshagymám (bár a neve megtévesztően Lisszaboni fehér…), petrezselymem, zöldborsóm, berakó uborkám (mely ugyanúgy fogyasztható salátának vagy épp szendvics mellé, mint kovászosnak!), paradicsomom dögivel és néhány tő csemege kukoricám. Persze fentiek nem mindegyikét kell palántázni, de ez egy következő mese…

Bajban voltam a helyhiánnyal, éreztem, hogy a padlizsán kiszorult a veteményesből. Míg a pohárkákban nőtt a palánt, hetekig fejtörést okozott, hová tegyem a tojásgyümölcsöt??? Aztán ihletet kaptam, hisz az előkertben akadt még hely, igaz, oda virágzó növénykéket ültettem, tulipánt, kukacvirágot, begóniát, sarkantyúcskát, kokárda virágot, hajnalkát, liliomot, zefír virágot és azt az embermagas sárga virágot, aminek a nevét sem tudom, de nem konyhakertnek szántam. Kicsit duzzogtam, de a muszáj nagy úr alapon a ház falánál lévő kis járda mellé ültetgettem kellő időben és távolságra egymástól a picike, pár centis növényeket, lesz ami lesz…

 Hát lett! Méghozzá óriási meglepetésre gyönyörűséges kis bokrok lettek, a legnagyobb mostanra már majdnem a derekamig ér. A bokrokon pedig szép rendben sorjáznak tenyérnyi levelek közt szelíden megbújó szebbnél-szebb halványlila kis virágocskák, melyek előbb-utóbb padlizsánokká fejlődnek. Méghozzá egészséges, fényes-feketés-lila gömbölyded zöldségekké. Az ösztönöm nem csapott be: olyannyira nem rí ki a virágzó kiskertből a sor padlizsán, hogy még kifejezetten jól is mutat :)

Mindenki legnagyobb örömére így hát hozzáfogtam padlizsán krémet gyártani. Finom lett! Ám hogy ne unjon rá a nép erre a fajta zöldségre sem, kénytelen voltam variálni és elővenni legjobb főzőtudományomat, no meg előkotorni fejemből azt a régi-régi receptet, amit egyszer olvastam vagy láttam valahol:

Töltött padlizsán

Hozzávalók 4 személyre:

2 db közepes méretű padlizsán

1 fej vöröshagyma (akár Lisszaboni fehér is lehet)

2 gerezd fokhagyma

40 dkg darált hús

2 db paradicsom hámozva

kb. 5-6 db paradicsom hámozás nélkül

só, bors, oregánó, bazsalikom

oliva olaj

kb. 10 dkg trappista sajt

kevés parmezán

A padlizsánokat megmossuk (és szörnyen örülünk, ha TUDJUK, hogy nincs rajta növényvédő szer, hisz mi magunk nevelgettük bio módra :) ), majd hosszában ketté vágjuk.

A húsát kikanalazzuk (elsőre bonyinak tűnt, ma már tudom, hogy ha késsel a héja mentén körbevágom, szinte egyben kivehető az egész). Majd a húsát felkockázzuk kisebb darabokra.

Közben egy kis oliva olajat teszünk egy serpenyőbe és erre tesszük a finomra vágott vöröshagymát, majd, ha már a hagymánk üveges, akkor a fokhagymát is rányomjuk.

Némi kavargatás után mehet bele a darálthusi. Ezt kifehérítjük, sózzuk, borsozzuk, oregánozzuk, bazsalikomozzuk, majd kis időre fedőt rá és hadd párolódjon.

Pár perc múlva hozzáadjuk a felkockázott padlizsán húst is. Kavarintás, fedő vissza. Kockázzuk fel a 2 db hámozott paradicsomot is és tegyük a húshoz. Kavarintás, fedő.

Paradicsomot hámozni pofon egyszerű, nem hiszem, hogy bárkinek is újdonságot mondok vele, azért eldicsekszem, hátha növök még valaki szemében pár centit (ha ez még egyáltalán lehetséges…!).

Szóval veszünk egy kis vízforraló edényt. Meglepő módon vizet teszünk bele (pffff! tudtam, hogy megleplek vele!). Hagyjuk felforrni. Majd a hámozni kívánt parikat a fenekén (nem ahol a szára szokott lenni, hanem az átellenes oldalán) ejtünk egy nem túl mély kereszt alakú bemetszést. És szépen óvatosan belehelyezzük őket a forrásban lévő vízbe. Nem kell sokat várnunk, másodpercek alatt elkezd a héja a bevágásnál felpöndörödni, így ki is kell kapnunk őket (lehetőleg kanál vagy más segédeszközt igénybe véve - kivéve azbeszt kezűek...), mielőtt péppé-folyóssá főnének szét, hisz nem ez a szándékunk!

Na de vissza a padlizsánhoz!

Szóval mikor már szépen rotyog minden cucc a serpenyőben (fazékban, akármiben) és kezdi elfortyogni a levét, akkor már majdnem lezárhatjuk. Azért nem árt némi kóstolgatás. Az állag a következő ilyenkor: a kockára vágott padlizsánok szinte láthatatlanok lettek, paradicsomunk sem pirosodik már darabosan a szószban és a lé szinte eltűnt alóla. Ha az íz is remek, akkor jöhet a töltés.

A kettévágott padlizsánokat egy megfelelő nagyságú, vékonyan kiolajozott tepsibe helyezzük, ám előtte picikét megsózzuk a külső, lila részét. Ha stabilan fekszenek, jöhet a töltelék kanalazása, lehetőleg a padlizsánokba, nem a tepsibe, a konyhapultra és a konyhakőre… Számomra mindig meglepő, hogy hogyan fér bele ennyi minden az üres zöldségekbe, de nálam általában nem marad ki felesleg. Egy varázsló is vagyok, ha nem említettem volna még…

Ha elfogyott a töltelék, a reszelt sajtot szépen a megtöltött padlizsánokra halmozzuk és biztos ami biztos alapon megszórjuk még kevés parmezánnal is. Mert csak. Leginkább, mert szerintem fenemód illik az íze ehhez az ételhez és mert imádom :).

Utolsó feladatunk már csak annyi, hogy a maradék hámozatlan paradicsomokat szépen nagyobb kockákra vágjuk és a padlizsánok mellé helyezzük elszórva a tepsiben, nagyjából jusson mindenhova. A sült paradicsom íze egyszerűen mesés tud lenni, emellett pedig ad annyi nedvességet, hogy a padlizsánok ne süljenek kő keményen a tepsi aljához.

Ha készen vagyunk, akkor nincs más hátra, mint előre: kb. 200-220 fokos előmelegített sütőbe tolni és megvárni, míg a sajt a tetején pirosra sül.

A hőfok amúgy nálam nehéz kérdés, mert minden sütő más. Az enyém pl. csak duzzogva dolgozik, így mindent majdnem a maximumon, 240 fokon kell sütnöm, ráadásul lehetőleg egy órán keresztül! Sőt, elárulom, a végén egészen 270-re tekertem fel a hőfokot. De ez az én keresztem :D

A sült töltött padlizsán mellé mi sima rizst, esetleg sült krumplit fogyasztunk. Elárulom, zöldség létét meghazudtolva tud kegyetlenül laktató lenni! És a szkeptikusoknak azt is elárulom, hogy a padlizsán íz nem érezhető benne, csak valami teljesen magával ragadó, rabul ejtő íz-kombináció. (és a lila héja is ehető!!!!!!!!!!!!)

 Jó étvágyat hozzá! (lenti fotó by én :) )

Apa világraszóló tonhalas spagetti receptje - Vigyázat!!! Csakis halrajongóknak!!!

Szerencsés embernek mondhatom magam: imádok főzni. Nem volt ez mindig így, uszkve 10 évvel ezelőtt képes voltam még a teavizet is odakozmáltatni, s ha valaki arról faggatott, tudok-e főzni, vállat rándítva közöltem, hogy biztosan, csak még nem próbáltam…

Mázlimra olyan férfiemberrel sodort össze a jó sorsom, aki igen lelkes és buzdító közönsége volt első bizonytalan szárny-próbálgatásaimnak a gasztronómia útvesztőiben, és viszonylag hihető mosollyal az arcán, hevesen látott hozzá még az ehetetlennek tűnő alkotásaimhoz is. Az évek meg a rutin persze meghozta gyümölcsét, mai napság már igen ritka, hogy az általam felszolgált cucc étel minőségét bárki is megvétózná. Sőt, rossz nyelvek szerint mindenki jobban járna, ha a volán helyett IS inkább a fakanalat szorongatnám…

Úgy hozta az élet, hogy még a gyerekek sem mondhatóak nagyon válogatósnak, kivéve talán Bencust, aki, ha nem rántott vagy sült az étel, húst még nyomokban sem tartalmaz, akkor csakis úgy hajlandó elfogyasztani, ha csokoládé szósz vagy nagyobb mennyiségű csoki-reszelék van a tetején, de minimum palacsinta tésztában szolgálják fel :D

Bogi majdnem mindenevő és egész jó étvággyal is van megáldva. Ám mindannyiunk legnagyobb meglepetésére éppen Enikő az, aki a legtöbbet képes befalni bármiből. Nála a vacsora minimum három fogásból áll: sztenderd, hogy tejbe-golyóval indítanak mindhárman (a Nestlee tejbe áztatós csoki golyói). Bár cseppet sem örülök a választásuknak, azért nem mindig van energiám harcolni ez ellen…

Ennek elfogyasztása közben-után természetesen igen feltűnően kacsingat az én gusztán hívogató vacsimra is, mely nagyjából egyhangúan kenyérféléből, vajból, felvágottból, esetleg házi készítésű túró- vagy padlizsánkrémből és bármilyen zöldségféléből tevődik össze: paprika, paradicsom, újhagyma, uborka, retek.

Majd miután elkönyörögte a vacsorám 90%-át, újabb áldozatra éhesen ráveti magát apa ételére is, szinte mindegy is, hogy mi legyen az, szalonna, kolbász, tepertő vagy éppen egy ebédmaradék, ő jóízűen falatozik belőle. Nem keveset. Hogy mindez hogyan fér el egy három éves, színtiszta izom, 0% háj kislány gyomrában… Az számomra örök rejtély. Mint az is, hogy hogyan kedvelhet egy ilyen aprócska gyerek egy olyasféle ételt, amit a következőkben osztok meg veletek. Alábbi recept apa repertoárjából származik, elkészítése pedig „férfimunkát” kíván (mert könnyű, gyors és rántás nélküli – ez valamiért mindig elrettentő momentum a férjem számára :D ).

Tudni kell még róla, hogy megismerkedésünkkor számomra ez az étel maga volt a TABU. Sem a szagát, sem az íz-világát nem részesítettem előnyben, ergo, mikor apa készítette, orrot befogva, enyhe hányingerrel küszködve rohantam a konyhától minél messzebbre, eszelősen követelvén, hogy a legközelebbi elkövetéskor 1, én ne legyek a lakásnak még a közelében sem 2, alapos szellőztetés kell, úgy 3 napos 3, Tibim 42 percig mosson fogat a fogyasztása után.

Az idő úgy hozta, hogy mégis megkedveltem (höh!), mi több! Inkább kedvencemmé vált ez az étel. Az ember változik… :)

Apa világraszóló tonhalas spagetti receptje - Vigyázat!!! Csakis halrajongóknak!!!

Hozzávalók 2 személyre:

• 1 tonhalkonzerv
• 1-2 chili paprika
• (esetleg fokhagyma)
• 4-5 db szardella
• 6-8 szem oliva bogyó
• 1 kanálnyi kapri bogyó
• 2-3 db hámozott paradicsom
• só, bors, oregánó, bazsalikom
• ½ csomag spagetti

 Sz'al:

Veszel egy sima Rio Mare tonhalkonzit (vagy más fajtát –bár abból még nem próbáltuk).

Kinyitod.

Ez fontos!

Az olajat egy (mi Wokot használunk, nem nagyképűségből... :P ) serpenyőbe csepegteted a konzervről és ehhez teszel még pár csepp oliva olajat is.

Persze nem árt a gázt is meggyújtani alatta…

Erre jön a felkarikázott csípős cucc, mondjuk chili. Ki mennyire szereti a lángokat.

Aztán... várj, nem jut eszembe a neve... szardella! Majdnem ki kellett nyitnom a hűtőt hozzá, ebből 4-5 darab.

Utána oliva bogyó és kapri bogyó, ízlés szerint.

Ezeket apa finoman szét szokta nyomókázni kanállal, csak az íze kedvéért, nem kell pépesre!

Jöhet bele a tonhal is ekkor már.

Aztán a hámozott pari, ebből (2 személy esetén) nem kell több 2-3 db paradicsomnál, különben nagyon lucskos lesz a cucc.

Ezt is nyomizd szét (nem kell pürére!).

Fortyogtasd!

Ici-pici só (mert a szardella magában sós!), bors, oregánó, bazsalikom mehet beléje. És a tészta főzővizéből egy kevés (bár ezt apa úgy oldja meg, hogy mikor teszi a szószhoz a tésztát, akkor nem csöpögteti le, így megy kis víz is.). Összeforgatni a spagettivel, kicsit rottyantani rajta, s mikor kellő az állag, akkor csavard le a rózsát, a szőnyeget meg fel... :D

Néha összebalhézunk rajta, hogy hiányzik-e belőle a fokhagyma. Apa (általában elfeledvén, hogyan készítette az előzőt) állítja, hogy kell bele, számomra viszont nem hiányzik az íze. Rátok bízom, ki hogyan dönt: ízlések és pofonok. Amúgy már láttam Jamie Olivert is hasonlót alkotni a Paprika adón, talán őt kéne megkérdezni a fokhagyma dologról :D

Részemről napi 3x meg tudnám enni, hihetetlen mennyiségben… :P Nagy kedvenccé nőtte ki magát! Sőt, még a kölykök is imádják – csípősség ide vagy oda, csak legyen elég víz az asztalon, amivel a tüzet oltani tudják a szájukban :D

Jó étvágyat hozzá!