Este 21:00. Férjem
fontoskodó, önelégült mosollyal közli, hogy beállította az ébresztőt a
telefonján reggel 05:00-re. Picinyt felhúzott szemöldökkel, értetlenül bámulok
rá, majd halkan rákérdezek: "És mégis hogyan, mikor 05:00-re jönnek értünk
kocsival?"
Drágám – a tökéletesség
szobra – még véletlenül sem vágja a fejemhez, hogy „Janekedvoltigazadelszámoltammagam”,
mindössze olyasmit morog a bajsza alatt némiképp durcásan, hogy „Akkor 04:00-re.”.
02:03. Fiam pisilési
hadjáratra indul. Zörgés, villany stb. Anya ébren. És hiába is forog
ringlispill módjára, az álom ezen az éjszakán már messzire elkerüli. Nem írom
le, hánycsilliószor néztem az órára 04:00-ig…
03:58. Anya kislattyog a
fürdőszobába. Mosakodás, öltözködés, maradék kegytárgyak elcsomagolása.
04:05. Férjem ébresztgetése
némi krákogással, simogatással, mivel ez mind hiábavaló, hát egy kis
bökdösődéssel. Tudom, hogy a telefon sokkal lágyabb dallamokkal ébreszt, de ezen
a reggelen a telefon sztrájkja miatt úgy tűnik, dallamtalan böködés jut csak az
én drágámnak. Nehezményezi is. Morog, hogy az óra biztosan siet, hagyjam még őt
aludni és különben is. Kiderítjük: az óra nem siet. A telefon ellenben mélyen
kussol. Se 4-kor, se 5-kor nem ébreszt az, úgyhogy férjem végre függőlegesbe
helyezi magát.
04:07. Kávéfőzés. A ház ura
beveti magát a wc-be. Utolsó pillantás a fürdőszoba polcára, mit hagyunk
itthon? Fogkefe, fogkrém, hajkefe…
Sötétségbe borul a lakás,
némi pittyegés, majd síri csend. Leszámítva uram morgását a wc szent
sötétjéből. Megnyugtatom, hogy nem én vicceskedek és kapcsolgatom nála a
villanyt, áramszünet lehet a ludas. Csakis.
04:08. Uram előbattyog
szentségelés közepette a klotyóról. A villanyszekrényhez megy. Hibát keres.
Vissza is csattintja a kismegszakítót, ám az makacsul ellenáll, mindig
lekapcsolódik. Ismét morgás, ismét szentségelés, majd bejárja a házat és
kihúzogat a konnektorokból ezt-azt, hátha…
Némi agyalás után rájön, hogy
a hiba okozója csakis én lehetek (bevallom, nem lepődtem meg, ebben a házban
mindennek én vagyok az oka), mert előző este én locsoltam a kertet és a
lengőhosszabbítóba úgy dugtam vissza a medence vízforgatóját, hogy az éjjeli
eső beleesett. Ezért csapta le a biztosítékot. MEA CULPA. De LŐN FÉNY!
04:20. Pakolás folytatása,
férj beengedése a fürdőszobába. Majd a konyhába.
04:30. Macskaajtó csapódása.
Életem habospitéje a konyhában háttal állva cicceg őfenségének, hogy fáradjon a
macskatálhoz, a reggeli hamarosan előáll. Én mindeközben a homályos előszobában
állva hunyorgok macskám felé, aki minden kétséget kizáróan nem egyedül
érkezett, szájában ajándékot cipelt és gondolta, még indulásunk előtt meglep
minket egy kis útravalóval. Én ezt olvastam ki röpke másodperc alatt a
szemeiből… meg a szájából kilógó egérfarokból.
Ugrom egy hátast, majd a
gyerekek ajtajához futok, nehogy kiscicám legyen a gyorsabb és valamelyikük
ágya alá meneküljön a szájában tartott áldozattal - szokásához híven. Mindezt természetesen
lábujjhegyen kivitelezem (ezért mindenképpen dupla pont jár nekem), hisz a korai időpontra való tekintettel gyermekeim
még az igazak álmát alusszák.
Ajtók becsukva. Ekkor kezdek
el ordítva suttogni drága páromnak, hogy a macska ajándékkal tért haza. Nem őszinte
a mosolya, amikor indulás előtt még a macskaajtót is be kell csavaroznia, 4
napra kilakoltatva szőrös házikendvencünket.
A fenti burleszk alá lelki
füleim zongora-klimpírt játszanak még most is.
Sica barátnőmék rendre és
időben parkoltak le a házunk előtt. Picit furcsállották, hogy hajnalban hogy
lehetünk máris csapzottak és idegbetegek, vérben forgó szeműek, túl xanaxon, veszekedésen, sírás közeli állapotban.
Túltéve magunkat a reggeli
sokkon, beültünk az autóba és elindultunk meghódítani Horvátországot.
Útravalóul NEM Misha cica egerét vittük magunkkal, ellenben drága anyósom
istentelenül sótlan pogácsáját. Egy ideig rágtuk a se íze-se bűze holmit, majd
Sica nagyon leleményesen feljavította. Némi kolbásszal és paradicsommal. Így
együtt harapva a kutya sem gondolt rá, hogy sótlan az a pogácsa…
Még a reggeli kellemetlen
indulást is feledtette a kolbász meg a paradicsom. Pont úgy működött, mint egy jótékony radír.
