Rá kellett jönnöm, anyósom
mindig meg tud lepni valamivel. Ő az a típus, aki borzasztóan igyekszik úgy
ajándékozni, hogy a homlokom lehetőleg a hátam közepéig szaladjon rökönyömben, belekukucskálván
a boldogan átnyújtott csomagocskába.
Volt már számos szebbnél-szebb
ötlete, köztük egyet-egyet megemlítenék, a teljesség igénye nélkül, mert abból
egy vaskos kötet kitelne és untatni senkit sem akarnék.
Szóval kaptam már ebédlő
asztalra tehető tányéralátéteket (nem tudom a pontos megnevezését, de
körülírom, hogy mindenkinek meglegyen): olyan kis helyes, textil alapú,
téglalap formájú, tört fehér alapon fekete mintás, édes hogyishíjjákokat, amik
elvileg brutál jól mutatnak egy étkezés alatt dizájnosan teríthetünk velük.
Gondjaim vele a következők: három csimota mellett a tört fehér szín nem igazán
praktikus, mert egy szaftosabb pörkölt, egy színesebb leves evése közben olyan
foltokkal tarkíthatják, amiket semmiféle mega-über-durva foltkiszedő sem szed
ki, max. az ecetes olló. Aztán meg bajom még az is, hogy nagyon tüncin voltak
összehajtogatva a csomagolásukban, ám a hajtás sosem lesz egyenes, így a rátett
tányér táncol, mintha lakodalomban ropná. Szóval megköszöntem szépen a soha nem
is vágyott terméket, majd elnyelte a spájz, ott porosodik egy nájlonban.
Kaptam még az asztalra
viaszos vászon terítőt is (anyósom mondá: viaszkos vászon, amin néha kuncogni
szoktunk). A színe a jujjkék és a derondasárga egyvelege, mérete és formája sem
passzol ugyan az étkező asztalunkéhoz, ellenben ótvar nagy fehér virágokkal
tarkított, ám sebaj, valamire még jó lesz alapon szintén szépen megköszöntem és
bevágtam a spájzba a tányéralátétek társaságába, legalább lesz miről
diskurálniuk, nem fognak unatkozni.
Múlt karácsonykor a
gyerekeket akarta meglepni új ágyneművel, amit úgy sikerült vennie (horribilis
összegért, mert a zacskón bazi számokkal fel volt tüntetve az ár…), hogy
használhatatlan a három garnitúra. Bencusnak valami fiúsat akart, tehát kék
alapon asszem dínók pompáznak, már amennyi látszik a büdös és agyonmosott,
szerintem használtcikkből származó terméken. Ellenben a párna huzaton
lapostányérnyi lyuk éktelenkedik, gondolom a kellő szellőzés végett. A lányoké
habos rózsaszín (lehetett valaha), mostanra kifakult, bágyadt, koszos barack
inkább, a párnákon szintén hasadás, a méretben takaróra nem húzható takarókon
pedig nem üzemelő műanyag cipzár. A három lepedő pedig 60x120-as méret (vagy
mi), melyet elvileg gumis lepedőként árultak, ám gumi még nyomokban sincs
benne, félretéve azt a nem elhanyagolható tényt, hogy gyermekeim lassan 3 éve
90x200-as ágyban alusszák legigazabb álmukat. Hogy hogyan sikerült rásózni
anyósomra ezeket a rongynak sem igen alkalmas dolgokat több tízezer forintért?
Nagyon egyszerű: 1. mama mindenkiben megbízik. 2. első dolga az árusokkal
közölni, hogy a szeme igen gyenge, így segítsenek neki a válogatásban. 3. az
eladó közölte, hogy a nájlonokból kivenni semmit sem szabad, mert az ígyen van
csomagolva…
Utóbbi incidens után mama
lelkére kötöttük, hogy ágyneműt sehol ne vegyen részünkre. Boltban sem.
Merthogy, bár mama nótorikus piacra járó, már-már vallásosan, ám szigorúan
állította, hogy fenti ágyneműket NEM piacon szerezte be… Pontosabb információt
nem tudtunk belőle kiszedni, bár a boltosnak kijárt volna néhány megtermett
pofon.
Most karácsonyra egy
villanyrezsót kaptunk életem párájával. Ne kérdezzétek, miért? Én sem tettem,
igaz, a szemöldököm immár nem a hátam közepéig, de leginkább a derekamig
szaladt fel. Drága férjem kipróbálta a szerzeményt, ami működőképesnek
bizonyult, majd akkurátusan visszacsomagolta és elnyelette a spájzzal (jelzem,
kezd megtelni), mondván, milyen jó lesz az majd valamikor… valamire.
Kaptam még olyan konyhai
kütyüt, mely a tojás sárgáját elválasztja a fehérjétől (igaz, nem kértem, mert
eme műveletet sűrűn gyakorlom, ergo megy kütyü nélkül is). Nagy helyet nem
foglal, kenyeret nem kér… ez a konyhai fiókban végezte.
Pontosan amellett a küytü
mellett, amely arra szolgál, hogy szív alakú tükörtojást tudjak előállítani,
amennyiben akarnék… Jelzem, 10 év alatt még nem volt rá szükség, így még az
eredeti csomagolásában várja, hogy egyszer mindenképpen akarjak szív alakú
tojást enni… vagy meglepni vele szeretteimet.
Kaptam már spagetti főző
edényt is, mely elvileg szuperhasznos, hisz a fazékban egy szürőfazék is
rejtezik, így rettentő elegánsan csak ki kell emelni a már megfőtt tésztát és
úgy lecsepegtetni… Brutál nagy helyet foglal el a konyhaszekrényemben, viszont
brutálisan leforráztam magam, mikor légies elegánsan kiemeltem olyan „dzsémiolivéresen”
(by Béka) a cuccost, abból meg orrán-száján ömlött a gőzölgő forróvíz…
Jut eszembe: most névnapomra
kaptam egy feleses pohárkészletet. Igaz, hogy akkorkák, mint egy kisebb gyűszű,
így a felest a legaljább talponállókban is megvétóznák, de legalább lesz miből
az év buliján a finom házi pálinkát kínálnom Békának. Vigyázat! Címeres
darabok, így csakis totál magyar érzületűeknek ajánlott.
Az utolsó csepp a pohárban az
volt, mikor a múlt heti betegségem okán egy zacskónyi búzafű port kaptam anyósomtól
(ne kérdezzétek…). Mondván, hogy az immunomat erősítgessem vele, hisz le vagyok
gyengülve, mint a harmat. Nem bonyolult, keverjem el kevés vízzel, vagy
joghurttal és igyam-egyem megfele, aztán hűdejó lesz nekem.
Nem részletezem, hová szaladt
a szemöldököm. Nem mondom, biztosan nagyon egészséges és hasznos
cuccos az… másnak. Jómagam nem szoktam ilyenekkel felvértezni magamat.
Miután mama hazament,
farkasszemet néztem a zacskóval, majd felajánlottam drága szép férjemnek, ha
van kedve, csatlakozhatna a fogyasztásához. Örömmel konstatáltam, hogy a
szemöldök felkúszásban már van párom is. Hozzá csak annyit fűzött: „Kössz, nem.
Még ha császárszalonna port hozott volna a mama, talán. De így…”.
